Orbán 50

2013. május 31. 16:18

Orbánt köszönteni, az orbánizmust temetni jöttem.

2013. május 31. 16:18
Braun Róbert
NOL

„Orbán karizmatikus, de nem nagy formátumú. Kiszámítható és legyőzhető. Ötvenéves korára hozzáöregedett a szerephez, amit választott. Beszédmódja mára inkább téeszelnököt, mint európai vezetőt idéz. A nagyvonalúság, az intellektuális merészség, a politikai bátorság hiányát alkotmányos védvonal és üres locsogás pótolja. Lesz pillanat, mikor arcát remegő kezébe temetve rendeli magához utolsó híveit. Kiabál, utasít, még játssza a vezért. Pedig mindenki tudja, hogy vége. A mi dolgunk, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. Nem magunkért, hanem az országért, a maiakért és a még meg sem születettekért. Vissza kell szerezzük a bizalmat, a hitet és a reményt, hogy a versengő és igazságos, demokratikus és nyugalmas Magyarország jobb hely, mint ez a mai. Ahonnan nem menekülni, hanem ahova visszatérni érdemes, mert itt boldogulás és boldogság, nem pedig leszakadás, idegesség és rettegés az osztályrészünk.

Pedig sokan adtuk neki generációnk reményét. Bíztunk abban, hogy mi, ötvenhat után, de hatvannyolc előtt születettek általa is megmutatjuk majd, milyen lesz a nyugatias, igyekvő, együttműködő, sikeres Magyarország. A miniszterelnök ennek megteremtéséhez kevés volt. Más utat választott. A könnyebbet, egyszerűbbet. Sodródni a rosszabbik énnel, alkalmazkodni, engedni. Kiválóság helyett középszerűvé válni. A hataloméhséget álságos nemzeti mitológiává változtatni. Feladni a racionális érvelést, ostoba, ám hatásos maszlaggal etetni a híveket. Gyalázni az ellenfelet, megtörni és megalázni a sajátjait, hogy aztán ismét magához emelhesse őket.

Ami személyes kudarc, az az ország számára tragédia. Hibái, gyengeségei generációk számára teszik élhetetlenné a hazát, ahova születtek. Mert akarata, fanatikus hívei hite töretlen. Politikai műve, melyet 1994 óta épít, túlér önmagán. Már nem elég Orbánt legyőzni. A bennünk lakó, velünk élő orbánizmust kell legyőznünk. Az alkalmazkodást, elveink folyamatos föladását, az igazodás kényszerét, a félelmet attól, hogy képviseljük, amiben hiszünk. A belenyugvást a középszerűségbe, a kirekesztés eltűrését, a mindent nekem kultúráját, az állami juss keresését, az igazságtalanság elviselését, az állam általi piacfoglalás tűrését. Azt, hogy a legrosszabbhoz mérjük magunkat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2013. június 01. 10:57
a baloldalt temesd inkább köcsög kém!
őshonos
2013. június 01. 10:13
Mi történt kisbarátom,elfogyott az 50 milla a logóért???Ez a pofátlaság teteje,hogy ezek után Te mersz beszélni korrektségről,etikáról???Máig talány számomra hogy sikerült ilyen semmitmondó,gyalázatos logót kialakítani,a régi esztétikus helyett???Gondolom annyi időd volt az alkotásra amíg átutalták a pénzt.Szóval ha valakinek elkell tűnni a közéletből az a hozzád hasonló megélhetési politikusokra vonatkozik.
0bsitos
2013. június 01. 10:05
Satnya izom, satnya szöveg.
IgazságosIzomViktor.
2013. június 01. 09:57
"Jaj mér báncsák mán ezt a nagyszerű emberet".Ő a jótevőnk!A többi mind hazaáruló.Inkább énekeljük el együtt Viktornak a Nemzeti Összekarmolás Dalát.Ha már megalkották pár millióból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!