Radikális kiadáscsökkentést!

2011. december 13. 14:30

Az államot mentesíteni kell minden olyan kiadás alól, amely nem a megszorítva értelmezett állami funkciókhoz köthető.

2011. december 13. 14:30
Marci
Kapitalizmus.hu

A Fidesz és az MSZP kölcsönösen belehajszolta magát abba a helyzetbe, amelyben egyikük sem mer hozzányúlni a költségvetés jóléti kiadásaihoz, noha mindketten tudják, hogy azok fedezetét a magyar gazdaság fizikailag képtelen megtermelni, így azok az állam folyamatos eladósodásával járnak.

A Fidesz 2002-ben a gázárak emelésével riogatta az MSZP szavazókat, mire az MSZP meg is ígérte, hogy nem emeli a gázárakat. A 2006-os választás után a reformok kimerültek a vállalkozások további izélgetésében, majd a szociális népszavazás után Gyurcsány csak úgynevezett bársonyos reformokra lett volna hajlandó, s a Fidesz egész néhány héttel ezelőttig is azt sulykolta, nincs szükség megszorításokra.

De igen, megszorításokra, azaz az állam kiadási determinációinak szigorú felülvizsgálatára és jelentős csökkentésére szükség van. Szükség van továbbá arra, hogy az állam a jótéteményeiből csak a rászorultsági elv alapján részeltesse polgárait, de megkövetelje, hogy akik használják a szolgáltatásait, azok közvetlenül is járuljanak hozzá a költségeihez. Ez azt jelenti, hogy az egészségügy finanszírozásába be kell engedni a magántőkét, akármit mond is Éger István. És azt is jelenti, hogy aki a felsőoktatásban versenyképes tudást szerez, az fizesse meg ennek az árát, ahogy az bárhol máshol teljesen természetes.

Javaslatunk tehát az, hogy az államot mentesíteni kell minden olyan kiadás alól, amely nem a megszorítva értelmezett állami funkciókhoz köthető. Ezek a funkciók: a rendfenntartás, az igazságszolgáltatás, a honvédelem, gazdasági szempontból pedig azoknak az infrastrukturális beruházásoknak a végrehajtása, amelyek nélkülözhetetlenek a gazdaság működőképessége szempontjából, de amelyek megvalósítása magánberuházóktól nem várható el. 

Minden más funkcióra fordított kiadást az államnak egy körülbelül négyéves periódus alatt előre meghirdetett, ezért kiszámítható módon nullára kell csökkentenie. Csak így érhető el, hogy a gazdaságban rejlő fejlődési potenciál valóban felszabaduljon!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bolá
2011. december 13. 20:32
Engem egy dolog érdekel igazán: ezek tényleg ennyire hülyék, hasznos idióták, vagy ennyire megfizetik őket?
slomovicz
2011. december 13. 17:08
"A Fidesz és az MSZP kölcsönösen belehajszolta magát abba a helyzetbe, amelyben egyikük sem mer hozzányúlni a költségvetés jóléti kiadásaihoz, noha mindketten tudják, hogy azok fedezetét a magyar gazdaság fizikailag képtelen megtermelni, így azok az állam folyamatos eladósodásával járnak". Demagóg hazug, szar cikk. Ha a Fidesz nem mert volna hozzányúlni akkor a baloldalon szokásos szavazat vásárásra rokkant nyugdijasok , és segélyen élő munkaképes naplopók kegyeit keresné- de nem teszi! A cikk , a sárga irigységre és a zsigeri gyülöletre alapoz. Átlátható a módszere. Mert amikor arról beszél, hogy költségcsökkentés , akkor persze összekacsint a Kádári nyugdijasokkal- akik szivesen csökkentenék- de persze- mások nyugdiját. Tegyük félre a zsigeri gyülöletből és a sárga irigységből táplált demagóg hozzáállást és nézzük magát a megoldást. 1.- A vonatok és buszok, kevesebbet járnak - e akkor ha a 65 éven felüliek utazási kedvezményét elvesszük? Nem ! Ugyanaz a költség- és Mari néninek aki a faluból kell a negyvenezer forintos nyugdijából a Körmendi kórházba és a körzeti orvoshoz bemenni- na annak - az alkalmankénti hatszáz forint is kurva sok. Akkor- amikor az egyetlen egy problémája télen , hogy fűtsön - vagy egyen? Sárga irigység keltése- Jó módszer! 2.- A piszok rohadt gazdagok, - hát mindegy, hogy jutott a vagyonához- akkor is gyülöljük- Pl-. Rubik Ernő feltalálta a rubik kockát és vagyonokat keresett, de a fenti szoci logika szerint gyülölni kell mert vagyonos. Ma a világon egyetlenegy elfogadható és életképes társadalmi rendszer van - ez a szociális piacgazdaság- amely alapjait először az ötvenes években Konrad Adenauer idejében németországban rakták le. A három eleme- anyagi érdekeltség- szabályzott piaci verseny- és az arra érdemes réteg, szociális segitése amig saját maga is talpra áll. Ez az amit ma a polgári kormány megvalósit. Az amit a cikkiró javasol az a 2008- tól kezdödő neoliberális merénylet a társadalom ellen. Hulljon a férgese- alapelv. Ilyenek soha sem juthatnak a hatalom közelébe- mert a vadkapitalizmus és a szabályozatlan piac mindent megöl a pillanatnyi haszon érdekében.
KCs
2011. december 13. 16:46
szerintem meg az állami újraelosztás csökkentése nem önmagában való cél. csak azzal összefüggésben értelmes nézni, hogy egy adott területen - az állam milyen hatékonyan tud költeni, - és ha hatékonysági hátrányban van, akkor van-e olyan állami cél, ami miatt mégis indokolt ott tartósan jelen lennie. Emmellett az államnak nem kivonulnia kellene területekről, hanem leszámolni a látszólagos ingyenesség illúziójával és új alkut kötni a társadalom többségével arról, hogy hol lesz normatív, a felhasználó számára közvetlen költséggel nem járó állami szolgáltatás (javaslom: egészségügy alap és sürgősségi része), és hol kell majd a felhasználónak (és haszonélvezőnek) részbeni vagy teljes költségtérítést vállalni (szerintem: felsőoktatás, egészségügy nagy költségű nem életmentő szolgáltatásai). Uff. megaszondtam.
tarackos
2011. december 13. 16:36
Marci, el vagy tévedve, nem kiadáscsökkentés hanem adócsökkentés! Nap mint nap csökkennek az adók hiszen a nem megszorítások kormánya vagy más néven az adócsökkentések kormánya van a szeren. Sőt, jövőre bejáratjuk a frankón megreformált struktúrákat aztán elrugaszkodik a gép. A legversenyképesebb gép. A zöld gép. Mert banánnal megy...;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!