Felvidék

2017. január 9. 16:22
A 100–150 éve kialakult magyar nemzettudat főbb kereteibe annó a szomszédos népek nagyon kevés helyet kaptak.
2016. augusztus 27. 09:37
A Híd választóinak egy része azzal védte a jobboldali párt parlamenti választásokat követő lepaktálását a populista Smerrel, hogy Bugár majd észhez téríti Ficót, így a második Fico-kabinet baloldali kilengései nem ismétlődnek meg.
2016. május 30. 18:08
Lassan három hónapja tetszhalott a Magyar Közösség Pártja. Az elbukott választások után lemondott a pártvezetés, a párt azóta gyakorlatilag csak önmagával foglalkozik.
2016. április 13. 17:57
Jóváhagyta programját az új szlovák kormány – jelentette be Robert Fico miniszterelnök Pozsonyban. A program létrehozna egy kisebbségi kulturális alapot, emellett célja a munkanélküliség elleni harc, a regionális fejlesztés, a korrupcióellenes intézkedés és a szolgáltató állam.
2016. március 17. 18:13
A magyar anyanyelvű gyerekek a magyar iskolában vannak a legjobb helyen – üzeni a szlovákiai magyar iskolák mellett indított kampány.
2016. március 16. 08:15
Az MKP reformja, látszólag és egyelőre, kimerül a bajuszos emberek lecserélésben egy jobban borotváltra. A Híd elsősorban hazai vállalkozók projektuma, és arrafelé bizony a lé a tét.
2016. március 15. 16:49
A Smer és a Szlovák Nemzeti Párt mellé kormányba lépni véleményem szerint nincs összhangban a Híd tagságának és azoknak a választóknak az érdekeivel sem, akik szavazataikkal támogatták a pártot a választásokon. Az ilyen lépés a Híd végét jelenti.
2016. március 15. 15:42
Az, hogy begyűjti a szlovák városi-kávéházi ficoellenes értelmiségiek és a magyarok szavazatait, hogy várhatóan koalícióra lépjen Fico Smerjével és a szlovák nacionalistákkal, egy olyan politikai bravúr, ami előtt le kell borulnom.
2016. március 14. 14:45
Reméljük, hogy az MKP hamarosan rendezni tudja a sorait, és nem csak megint egy évvel a választások előtt kap észbe, amikor már túl késő lesz.
2016. március 14. 12:05
Nem jött létre hétfőn az a találkozó amelyen a Magyar Közösség Pártjának és a Most-Híd vegyes pártnak a küldöttei tárgyaltak volna a szlovákiai magyar politika jövőjéről.
2016. március 8. 07:18
Nem alakult jól a szlovákiai parlamenti választás végeredménye a felvidéki magyarság szempontjából, és akkor még enyhén fogalmaztunk.
Sokkoló meglepetések
2016. március 6. 07:20
Rengeteg váratlan eredményt hoztak a szlovákiai választások. Robert Fico pártja győzött, de a vártnál jóval gyengébb, nem egészen 29 százalékos eredménnyel. Nyolc párt jutott a parlamentbe, köztük a szélsőjobboldali Marián Kotleba pártja, ami az ötödik helyen végzett. Az MKP nem érte el az 5 százalékos küszöböt, a Híd-Most vegyespárt 6,5 százalékot szerzett.
Híd-Most igen, MKP nem
2016. március 5. 23:25
Az előzetes felmérések alapján vártnál gyengébb, 27 százalékos eredménnyel nyerte a szombati szlovákiai választásokat Robert Fico pártja egy exit poll szerint. A 20 ezres mintán készült kutatás adatai alapján a Most-Híd simán bejut a parlamentbe, az MKP viszont messze a küszöb alatt marad.
2016. március 5. 15:57
Ugyan hivatalosan nem közölhetnek részvételi adatokat, a médiajelentések és a helyi megfigyelők szerint magasabb lehet a vártnál a végül urnákhoz járulók aránya a szlovákiai országgyűlési választáson. A nagyobb pártok vezetői már mind leadták voksukat.
2016. január 26. 18:10
A Magyarországról érkező állami pénzekkel egy rettenetes hűbéri rendszert hoztak létre. Ennek legnagyobb részét az MKP vezetői osztják szét.
2015. december 29. 17:23
Úgy vélem, azok a magyar politikusok, akik behozzák a szót a közbeszédbe, elsősorban saját közösségüknek ártanak. Tehát én egyáltalán nem használnám az autonómia szót. Interjú.
2015. december 15. 17:21
A választások közeledtével sem került eddig elő a szlovákiai politikában a magyarkártya. Ha kampányban se jönnek elő magyar témák, hogy fognak később?