Mi maradt Szófiából? Apokaliptikus állapotokról ír a sajtó, 33 embert vettek őrizetbe a szurkolói rendbontások után – bolgár lapszemle

2023. november 17. 12:40

Megdöbbentő képsorok láttak napvilágot a bolgár–magyar Eb-selejtező előtti szurkolói demonstrációról, a gyújtogatások után kiskorú személyt is elfogtak.

2023. november 17. 12:40

A bolgár lapok legkevésbé a pályán látottakkal foglalkoznak a Bulgária–Magyarország Eb-selejtező után. Mint ismert, a 2–2-es döntetlennel a magyar válogatott egyenes ágon vívta ki, hogy részt vehessen a 2024-es Európa-bajnokságon. Ezért minden magyar szurkolóval madarat lehetne fogatni, a bolgárokat, akiknek az utolsó percben csúszott ki a kezéből a győzelem, viszont érthető módon kevéssé izgatja fel mindez. 

Nem úgy sajátjaik teljesítménye! De ott sem a gyepen látottak, sokkal inkább a stadionon kívül történtek. A Bolgár Labdarúgó Szövetség éppen azért döntött a helyi rendőrség támogatásával a zárt kapus meccsrendezés mellett, hogy elkerülje a szurkolói atrocitásokat és botrányt. Már az első pillanatban látszott, hogy hamvába holt a kísérlet. Mivel a lelátókra nem engedték be őket, a szervezkedés csak még intenzívebb lett. 

A bolgár fociszurkolóknál ugyanis egész egyszerűen betelt a pohár.

 A szövetség alkalmatlan vezetése annyira felbőszítette őket, hogy hatalmas balhét csaptak Szófia belvárosában, és a 18 éve regnáló Borislav Mihajlov elnök lemondását követelték. 

Ezt is ajánljuk a témában

Vízágyú bevetése a bolgár fővárosban rendezett, a szövetség vezetése elleni tüntetésen. Fotó: Dimitar Kyosemarliev/AFP

A helyi sajtó ezekkel a hírekkel van tele: apokaliptikus állapotokról írnak, egy rendőrautó felgyújtásáról, vízágyú bevetéséről, valódi csatajelenetekről, amelyek után 33 szurkolót őrizetbe vettek, köztük több kiskorút. A rendőrség szerint a kezdetben békés tüntetés elfajult, és az összegyűlt tömeg „példátlanul megsértette és súlyos agresszióval vegyítette” a közrendet tegnap este. A szemtanúk beszámolói szerint ezt a tiltakozást nem lehet összehasonlítani a korábbiakkal. 

Ezt is ajánljuk a témában

A szurkolók által felgyújtott jármű Szófia utcáin 2023. november 16-án. Fotó: Dimitar Kyosemarliev/AFP

Szófia végül megúszta a tragédiát

Sok rendőr és tüntető is megsérült tegnap este a stadion körüli konfliktusban, a videófelvételek elemzése már megkezdődött, további eljárások várhatóak.

Ha nem tettünk volna intézkedéseket, áldozatokkal is számolnunk kellett volna. Amikor a tüntetés több mint 4000 fősre duzzadt, megjelentek a provokátorok”

– közölte a Fővárosi Rendőrség.

A huligánok betörték a sportminisztérium ablakát, felgyújtottak egy rendőrbuszt, megrongáltak több személyautót, és járőrautót. Több mint 30 rendőr megsérült, néhányuk kórházban van. Mint fogalmaztak: Szófia végül megúszta a tragédiát.

Kiégett rendőrbusz a bolgár–magyar Eb-selejtező előtti szurkolói demonstráció végén 2023. november 16-án. Fotó: Georgi Paleykov/NURPHOTO VIA AFP

Hol az igazság?

Ezzel szemben a szurkolók közleménye békés tüntetésről ír, amely a rendőrök provokációja miatt vált kezelhetetlenné.

„Nem először tapasztalunk hasonló fellépést a Belügyminisztérium részéről, de még ők sem tudják eltitkolni a csúnya igazságot, ami a közösségi oldalakon látható több száz videóból és fotóból kiderül.

Több tucat ártatlan embert vertek meg egy újabb rendőri önkény következtében.”

– olvasható a közleményben. 

Fotó: Nikolay Doychinov/AFP

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ugandai Bubu
2023. november 17. 15:07
Nálunk a vulgárfidesznyik horda csinál ilyet, olyankor fellép a rendőrség, kemény kézzel. Mocskos székházgyújtogató fosztogató aljadék-köpedék magyarnyik terroristák... Ezek is ugyanazok, csak mi magyarok nem bolgár, hanem valami szamojéd nyelven vartyogunk.
macskusz-4
2023. november 17. 14:57
Nem meglepő. Elterjedt az a hír, hogy Baranyi Krisztina bulgár. És haza megy.
macskusz-4
2023. november 17. 14:56
A hülye Karigeri meg azt hitte, hogy magyar focihuligánok. Még mindig nem jött ki a WC- ből.
macskusz-4
2023. november 17. 14:54
Majd a libsik visszavágnak egy prideal....és a női szépségverseny győztesével, Mihajló Bogdán erdésszel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!