Állam-egyház

Lengyel király lett Jézus Krisztus

2016. november 20. 12:09

A Łagiewniki Bazilikában koronázták Jézus Krisztust Lengyelország királyává. Erre már korábban, 2006-ban is történt próbálkozás egy lengyel apáca állítólagos látomása alapján, ám sem a Szejmen, sem pedig a katolikus egyház vezetőségén nem ment át a kezdeményezés. Most azonban a kormánytöbbség és az egyházi vezetés álláspontja is változott, így elhárult az akadály a szertartás elől.

Andrzej Duda és a lengyel katolikus egyház vezetőinek jelenlétében szombaton Lengyelország királyává koronázták Krisztust a krakkói Łagiewniki Bazilikában – írja az Index.

A katolikus egyházban az advent előtti utolsó vasárnap mindenhol Krisztus király ünnepe, ezzel lehet magyarázni a koronázás időzítését. 

Már tíz éve is indult ehhez hasonló politikai kezdeményezés, amelynek támogatói egy lengyel apáca, az 1944-ben meghalt Rozalia Celakówna állítólagos látomására hivatkoznak. A történet szerint Krisztus azt mondta neki, hogy az ő királlyá koronázása a lengyel üdvösség feltétele.

Ennek megfelelően még 2006-ban beadtak egy hasonló kezdeményezést a Szejmbe, ez sikertelennek bizonyult, sőt ettől eleinte az egyházi vezetés is elzárkózott.

Most, hogy a Jog és Igazságosság újból kormányra jutott, elhárult a politikai akadály, sőt a lengyel püspöki kar korábbi állásfoglalásával ellentétben most már úgy nyilatkozott: nincsen a koronázásnak teológiai akadálya. 

vissza a teljes nézetre