MKP-s macskajaj

2016. május 30. 18:08

Lassan három hónapja tetszhalott a Magyar Közösség Pártja. Az elbukott választások után lemondott a pártvezetés, a párt azóta gyakorlatilag csak önmagával foglalkozik.

2016. május 30. 18:08
Molnár Norbert
Új Szó

„A csónak háromszor elment. És el fog menni negyedszer is, ha nem fogja fel a párt, hogy nincs több választója, mint amennyi eddig is volt, vagyis egyedül nem képes megküzdeni a fikcióval. Ezért minél gyorsabban tárgyalni kellene a Híddal egy esetleges választási koalíció lehetőségének megalapozásáról. A párt ehelyett a szlovák partnereket erőlteti, ami nagyon fontos ugyan, de ez a barátkozás másodrendű amellett, hogy egyáltalán a felszínen maradhat-e az MKP. Kissé elhamarkodott, érzelmileg túlfűtött döntés volt a választások után elutasítani a Híd meghívását a tárgyalásokra, de érthető is, hiszen a Híd egy olyan kamikazekoalícióba ment bele, amiről nem lehetett sejteni, mit tesz a párttal és a preferenciáival. Most azonban úgy tűnik, a Híd stabilizálta a támogatottságát, s lehetősége lesz azt még növelni is.

Ismerve a Híd rátartiságát, pár hónap múlva már Bugárék is azt gondolhatják, hat százalék fölött vannak stabilan, minek tárgyaljanak egy négyszázalékos párttal. Így ha valaki itt komolyan gondolja a lehetséges együttműködést, igen gyorsan lépnie kell. Vagyis az MKP új elnökének a háttérbe kell szorítania azokat a kelepelőket, akik szerint az idő fogja megoldani a párt helyzetét. Ezért nem mindegy, kik kerülnek be az MKP vezetésébe. Minden attól függ, kijózanodik-e az MKP a választások utáni sírva vigadós, magyar virtusos részegségből, vagy a macskajaj határozza meg a következő hónapokat is, ami viszont végzetes lehet. Kivéve, ha tényleg helyi szinteken akar csak működni, és megelégszik azzal, hogy rendszeresen kiküld egy kiszolgált politikust az EP-be.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bigbeeeee
2016. július 19. 02:49
Ez a "Fidesz-szatelitezés" egy Most-Hídas médiapanel, ami minden alapot nélkülöz. Gátlástalan hibridek terjesztik azt gondolva, ha besározzák az ellenfelüket, talán kisebbnek látszik a bűnük.
bunko_jobbos
2016. július 19. 02:48
Az MKP-t ha nem is ledarálta, de az 5% alá csúsztatta a Híd és az Új Szó. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy milyen pénzek vannak mögötte. Úgyhogy az Új Szó csak ne írogasson cikkeket erről a témáról.
Onurisz
2016. július 19. 02:47
Ha a Szlovákiában élő magyarok szlovákká akarnak válni, attól nem ment meg semmilyen tárgyalás.
1120
2016. július 18. 19:56
"...a párt (MKP) azóta gyakorlatilag csak önmagával foglalkozik." Van rá ideje - sajnos. A nemzetáruló Bugár jóvoltából ugyanis megint nem kerültek be - de utoljára! Bezzeg a Bugár! Az most nagyon elfoglalt! Egy kormányban a Slota-párttal...HÁT GRATULÁLOK! :( Remélem, hogy ez a fajta gátlástalanság most már végre minden ottani magyarnak felnyitotta a szemét és aki eddig a Hídra szavazott, az legalább önmagának be meri vallani, hogy eddig kígyót melengetett a kebelén!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!