Szlovák álláspont: Robert Ficónak úgy kellett volna viselkednie, mint Orbán Viktornak

2023. december 18. 12:30

A Szlovák Nemzeti Párt szerint Robert Ficónak is ki kellett volna sétálnia a teremből az Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásaival kapcsolatos döntés előtt, valamint vétóznia Kijev pénzügyi támogatását.

2023. december 18. 12:30
null

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nem ért egyet Ukrajna EU-s csatlakozási tárgyalásaival, és szerinte Robert Fico miniszterelnöknek úgy kellett volna viselkednie a brüsszeli csúcson, ahogyan Orbán Viktor tette, azaz elhagyni a termet a döntés előtt – írja a Pravda.

Az SNS úgy véli, Ficónak Orbánhoz hasonlóan vétóznia kellett volna Ukrajna pénzügyi támogatását is.

A szlovák miniszterelnök az EU-csúcs után azt mondta az 50 milliárd eurós segélytervről, hogy azért nem állapodtak meg a tagállamok, mert volt egy másik vélemény is, a magyar álláspont, amit tiszteletben kell tartani.

Fico arról is beszélt Brüsszelben, hogy az ukránok csatlakozási folyamatának megkezdése csak egy túlértékelt politikai gesztus. Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója is hangsúlyozta, legalább 75 olyan pont van még, amelyben egyhangú döntéshozatalra van szükség, tehát Magyarország hozzájárulása nélkül a folyamat nem tud továbbmenni, 

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: AFP/Ludovic Marin

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2023. december 19. 11:38
"recipkroki 2023. december 18. 17:51 Úgy höhöö..Kinek dolgozik Orbán? Putyinnak" Höhöhö, akkor Putylernek dolgozik az Exxon, mert nem fúrta meg a románok Neptune Deep gázmezejét és Putylernek dolgozik a soros kormány Bulgáriában, akik meg a tranzitdíjat emelik. Ez ilyen a legkreténebb czippleferi világában.
Lajoss
2023. december 18. 22:07
Több esze van,mint a csüngőhasúnak,az biztos!
jandor
2023. december 18. 21:52
Fico mindig is csak egy lavór fos volt.
gibrigabri
2023. december 18. 20:34
Ritkán jövünk le a parti elején az adu ásszal! A vétónak lesz megfelelő helye, ideje. Rendkívül bölcs megoldás volt, amolyan” hoztam is, meg nem is”…..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!