„Rákfenének" nevezte az LMBTQ-ideológiát egy szlovák párt vezetője

2023. szeptember 06. 14:21

A Kereszténydemokrata Mozgalom vezetője egy tévévitán tette ezt a kijelentést. Később bocsánatot kért, majd az Európai Néppárt jelezte: támogatja tagpártját.

2023. szeptember 06. 14:21
null

Az Európai Parlament jobbközép frakciója, az Európai Néppárt (EPP) áldását adta szlovákiai tagjára, a KDH-ra (Kereszténydemokrata Mozgalom) az előrehozott választások előtt, annak ellenére, hogy vezetője, Milan Majerský az LMBTQ-ideológiát „rákfenének” nevezte – számolt be az Euractiv. 

„Mindkettő szerencsétlenség bármilyen ország, nemcsak Szlovákia számára – a korrupció és az LMBTQ is. 

Ezek rákfenék, melyek tönkreteszik az országot. Bármelyiket”

 – mondta Majerský a Paraméter fordítása szerint.

Majerský a felháborodást követően bocsánatot kért, és kijelentette: nem az LMBTQ-emberekre gondolt, hanem az ideológiára. 

Andrea Letanovská, a Demokrati párt vezetője, amely szintén a Néppárt tagja kijelentette: 

a gyűlölködő szavak ölni tudnak”.

„Ezt szomorú olyasvalakitől hallani, aki a demokratikus és keresztény értékeket képviseli, akinek szeretnie kellene a felebarátját” – mondta Letanovská.

A néppárti frakció Majerský kijelentéseire így reagált: teljes mértékben tiszteletben tartja és védi minden polgárnak a jogait, de azt is hozzátette, hogy támogatja szlovákiai tagpártjait, akiknek 

sok sikert kívántak a választás előtt. 

A Néppárt elmondta: nem kommentálnak nemzeti vitákat, miközben zajlik a választási kampány. 

Augusztusban a Smer (Robert Fico) az NMS Market Research adatai szerint már 23 százalékos támogatottságon állt - írta az Inforstart. A második a Progresszív Szlovákia, amely nem érte el a 20%-ot. A KDH az augusztusi felmérésben 5% felett volt. 

A Körkép korábban megírta

a KDH elnöke nem akar koalíciót a Smerrel (Robert Fico-val) a választások után. 

Eduard Heger a parlamenten kívüli Demokrati elnöke korábban azt nyilatkozta: el tud képzelni egy a választás utáni koalíciót a KDH-val és a PS-szel – írta meg a Paraméter. 

Az előrehozott választásokra szeptember 30-án fog sor kerülni.

Nyitókép: Ian Taylor/Unsplash

 

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2023. szeptember 06. 16:18
A libsi a világ rákfenéje. A leninizmus is csak a bolsikkal együtt tünt el.
alenka
2023. szeptember 06. 15:46
Milan,frappánsan nevezted meg a korcsokat, viszont kifogásom van: miért kértél bocsánatot ezektől az emberi torzszüleményektől?...
anonymtalan2
2023. szeptember 06. 15:35
"Később bocsánatot kért" Gyáva!
B_kanya
2023. szeptember 06. 15:34
"birozsletaparadicsomnemzsargamagyarorszageloremegyennemhatrafelecsakafidezsesadogtorminizsterelnokurasag 2023. szeptember 06. 15:10 Közben a Tucker Carlson Show interjúsorozatának" Szerelmes vagy Carlson bácsiba?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!