Izraeli konzervatív: „A patrióta oldalnak vissza kell foglalni a baloldaltól az egyetemeket”

2023. május 07. 17:42

Harmadik alkalommal a Transzatlanti Patrióta Csúcstalálkozó Budapesten.

2023. május 07. 17:42
null

A magyar Fidelitas, az amerikai Republikánusok a Nemzeti Megújulásáért és az olasz Lega Giovani szervezésében került megrendezésre immár harmadik alkalommal a Transzatlanti Patrióta Csúcstalálkozó, szombaton Budapesten, amelynek házigazdája a Danube Institute volt. A rendezvényen Magyarországon, Olaszországon és az Egyesült Államokon kívül számos másik országból – köztük Portugália, Észtország, Belgium, Csehország, Ausztria, Franciaország, Luxemburg, Szlovénia, valamint Izrael –, vettek részt konzervatív ifjúsági szervezetek. 

A konferencia fő témája az illegális migráció, valamint a konzervatív szervezetek nemzetközi együttműködésének lehetőségei voltak. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a globalista baloldalnak két fő célja van a migráció támogatásával egyrészt az, hogy szavazóbázist „importáljanak”.  Továbbá pedig, hogy egy kevert „európai” társadalmat hozzanak létre, amelyben feloldódnak a nemzetállamok.

Hegedűs Barbara a Fidelitas nemzetközi alelnöke köszöntő beszédében elmondta: „sok közös értékkel és kihívással néznek szemben a magyar és az amerikai konzervatívok is. Öröm látni, hogy évről-évre erősödik az amerikai és a magyar patrióta erők közötti együttműködés. És reméli, hogy ez a jövőben is tovább fog erősödni.”

Az illegális migráció témájával kapcsolatban a konferencia résztvevői szerint a baloldal ebben a kérdésben sem gondolkodik hosszú távon, hiszen a migráció hatására a jelenleg még kisebbségi csoportok igen hamar átvehetik az irányítást az európai politikai élet felett, hiszen megalapítják saját pártjaikat, saját mozgalmaikat. Filip Brusselmans a flamand Vlaams Belang szervezet vezetője elmondta, hogy a belga nagyvárosok lakosságának átlagosan már 55 százaléka nem európai hátterű.

– fogalmazott. Szerinte a legjobb megoldás az lenne, ha Belgium leállítaná a bevándorlás minden formáját. Hozzátette, az is mutatja, hogy milyen romboló hatással van a migráció a társadalomra, hogy a belgiumi börtönök lakosságának 75 százaléka migrációs hátterű.

Hidas Dóra, EDS alelnöke a Fidelitas Külügyi és Uniós Kabinetjének vezetője, felhívta figyelmet arra, hogy a történelemben számos példa van arra, hogy az illegális migráció konfliktusokhoz vezet a multikulturális társadalmakban, ezért mindenképpen fel kell lépni ellene.

Davide Quadri az olasz Lega Giovanni vezetője pedig azt emelte ki, hogy a minden társadalomnak szüksége van egy domináns kultúrára, éppen emiatt elhibázott ötlet a „multikulturális” társadalom.

Nacsa Lőrinc a KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy Magyarország amellett, hogy lezárta a határait az illegális migráció előtt a Hungary Helps programmal igyekszik oda vinni a segítséget, ahol arra szükség van. Elmondta, hogy a Trump adminisztráció alatt kiváló volt az együttműködés a Hungary Helps és a az amerikai USAID segélyszervezet között.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségei vannak a konzervatívoknak a nemzetközi együttműködésre, valamint milyen módokon lehet elérni a fiatalokat és megakadályozni az ifjúság balodlali-glolalista indoktrinációját, a résztvevők kiemelték, hogy a jobboldalnak igenis el kell tanulni azt a baloldaltól. A hálózatépítés és a kommunikáció terén még sok feladata van a konzervatívoknak. Ezzel kapcsolatban Nacsa Lőrinc kiemelte, nem szabad abba a csapdába beleesni, hogy a valódi közöségek helyett virtuális közösségeket építünk, ugyanis a konzervatívok jövője a vallási közösségekben rejlik. Hozzátette: a konzervatívoknak sokkal bátrabbnak kell lenniük.

Raz Granot az izraeli Likud Youth szervezet képviselője kiemelte, hogy

Gavin Wax Young Republicans elnöke elmondta, hogy amíg globalisták egy erős nemzetközi hálózatot építettek ki, és egységesen képviselik az érdekeiket, addig például az Egyesült Államokban a Republikánus Pártot a különböző frakciók versengése jellemzi, úgy működik mintha egy koalíciós kormány lenne.

A rendezvényt követően a három külföldi főszervező válaszolt portálunk által feltett néhány kérdésre is. Mark Ivanyo, a Republicans for National Renewal alapítója  szintén arról beszélt, hogy az amerikai konzervatívokat lenyűgözi magyar jobboldal sikere, valamint az, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök kiáll a magyar és a konzervatív érdekekért.

Magyarország ennek hála ma már az igazi konzervatívok mintapéldája szerinte. A két ország konzervítjai közötti együttműködés szerinte folyamatosan erősödik. Kiemelte, hogy a konzervatívoknak meg kell találni azokat a közös értékeket, amelyek mellett támogatni tudják egymást, és félre kell tenniük a versengést. Hozzátette a konzervatívok jelenleg nehéz helyzetben vannak, szinte minden fronton védekezniük kell, viszont a konzervativizmus akkor lehet sikeres, ha képviselői támadásba lendülnek a globalistákkal szemben. 

Gavin Wax elmondta, hogy az amerikai konzervatívok már régóta figyelik Orbán Viktor és a magyar konzervatívok teljesítményét, nem csak a választási győzelmek figyelemre méltók, hanem az is, ahogy a magyar miniszterelnök képes megvalósítani hazánkban a konzervatív agendát. Az amerikai és a magyar konzervatívok közötti együttműködés szerinte fantasztikus ezt bizonyítja az immár második CPAC  Hungary megszervezése, valamint a harmadik Transatlantic Patriot Summit is. Elárulta, hogy

a jövőben további még formálisabb együttműködést is terveznek az amerikai és a magyar konzervatív szervezetek között.

Davide Quadri is arról beszélt portálunknak, hogy a magyar jobboldal sikerei kimagaslóak. Az együttműködés erősödését az is jelzi, hogy folyamatosan egyre több szervezet csatlakozik különböző európai országokból hozzá, hogy a konzervatív értékek megőrzésén dolgozzanak. 

 

Nyitókép: Fildelitas Facebook-oldala

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. május 08. 10:13
Ok. A zsidóra csak a zsidónak érdemes hallgatnia, mert egymást ritkábban basszák át. De ha már a cuckoldkonzi zsidó haverjai idetolták a pofánkba ezt a csodarabbit, hadd kérdezzem meg: - hogy a faszba foglalhatták el az egyetemeinket ennek a zsidónak a kommancs tesói? - mi a faszt csináltak az eltelt 100 évben a magukat jobbernek, nemzetinek hazudó zsidók és a sameszaik? Ok. Költöi kérdések voltak. Ezek egy csapat. Tesók. Ikrek. A műsor a kábításunkról szól. Sokan beszopják. 100 éve.
anteporte
2023. május 07. 22:17
értem persze de minden szavukkal sajnos megvezetnek
390 ft
2023. május 07. 21:16
Az izraeli Raz Granot minden szavával egyetértek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!