Észt miniszterelnök: Putyint nem nyerheti meg ezt a háborút

2022. március 24. 11:59

Kallas szerint a NATO-nak meg kell dupláznia az Ukrajnának nyújtott segítségre irányuló erőfeszítéseit.

2022. március 24. 11:59
null

A repüléstilalmi zóna az orosz légvédelmi rendszer határozott támadását, az orosz harci gépek lelövését jelentené Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna területén. Ez teljes körű háború kitörését jelentené Oroszország és a NATO között, és még több halált, szenvedést és pusztítást okozna – hangsúlyozta a NATO főtitkára Brüsszelben.

„Felelősségünk ugyanakkor, hogy a háború ne terjedjen az ukrán határon túlra” – fogalmazott Stoltenberg, és hozzátette: a NATO nem küld csapatokat vagy repülőgépeket Ukrajnába, el akarja kerülni a konfliktus elmérgesedését.

Kijelentette:

Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy hibát követett el azzal, hogy háborút indított egy önálló és független nemzet ellen.

A háború új biztonsági környezetet hozott létre, ez indokolja, hogy a szövetség tagországainak vezetői a csúcstalálkozó alkalmával a NATO keleti régiójának védelme megerősítéséről dönthetnek. Ez azt jelenti, hogy a NATO új harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába.

A NATO azért erősíti meg a keleti szárnyát, hogy képes legyen bármilyen biztonsági fenyegetésre azonnal válaszolni,

és hogy szavatolja minden tagországának védelmét és biztonságát bármilyen fenyegetéssel szemben – emelte ki.

A vegyi fegyverek bevetése megváltoztatná a konfliktus természetét

A főtitkár kérdésre válaszolva közölte: vegyi fegyverek alkalmazása alapvetően változtatná meg a konfliktus természetét. A nemzetközi jog nyilvánvaló megsértését jelentené, széles körű és súlyos következményekkel járna. Vegyi fegyverek használata az ukrajnai háborúban szennyeződést okozhat a NATO területén is – figyelmeztetett.

Elmondta:

a szövetségesek növelik védelmi kiadásaikat, jelenleg azonban még többet kell fektetni a biztonságba azért, hogy a NATO teljesíteni tudja vállalt kötelezettségeit.

Stoltenberg megerősítette továbbá, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videokapcsolaton keresztül részt vesz a csütörtöki rendkívüli NATO-csúcstalálkozón.

Johnson: Növelni fogják az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást

A NATO-csúcsra érkezve Boris Johnson brit miniszterelnök leszögezte: Vlagyimir Putyin orosz elnök átlépte a vörös vonalat. „Nagy-Britannia a nyugati szövetségeseivel együtt növelni fogja az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást, és arra törekednek, hogy megakadályozzák az orosz elnök hozzáférését az aranytartalékaihoz” – tette hozzá.  

Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnök kijelentette:

nagyon örül a Szlovákiába telepített, új NATO-hadtestnek, amely véleménye szerint, megerősíti országa védelmét és biztonságát.

Belga miniszterelnök: mindent megteszünk azért, hogy meggyengítsük Oroszországot

Alexander De Croo belga miniszterelnök a jelen lévő újságíróknak elmondta: országa a következő három évben még többet fog befektetni a védelembe.

„A NATO nem vesz részt ebben a háborúban, így Belgium sem, de mindent megteszünk azért, hogy meggyengítsük Oroszországot”  – tette hozzá De Croo.

Oroszország esetleges ukrajnai háborús bűneire utalva a belga kormányfő vizsgálatokat és büntetőeljárást szorgalmazott: „bizonyítékokat kell szereznünk, elemeznünk kell azokat, és eljárást kell indítanunk a felelősök ellen. Ha Oroszország vegyi fegyvert vet be, annak súlyos következményei lesznek” – hívta fel a figyelmet.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az oroszok szerint Ukrajna vegyi fegyvereket vethet be, ami arra készteti őket, hogy ők maguk is ehhez folyamodjanak. Bettel szerint veszélyes, hogy az orosz elnök fontolgatja azok esetleges alkalmazását.

Janez Jansa szlovén kormányfő nem számít arra, hogy Oroszország vegyi fegyvereket vetne be Ukrajnában. „Személy szerint nem hiszem, hogy az orosz hadsereg szándékosan vegyi vagy biológiai fegyvereket vetne be” – jelentette ki. Ugyanakkor – tette hozzá – aggodalomra ad okot, hogy az orosz erők vegyi üzemeket és hasonló létesítményeket támadnak, ez nagyszabású katasztrófához vezethet.

Kallas: Putyin nem nyerheti meg ezt a háborút 

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kijelentette: Putyin „törvénytelenül és brutális eszközökkel indított háborút egy baráti és demokratikus ország ellen”. Mint mondta, a szövetségesek közös elhatározása, hogy megmutassák az orosz elnöknek, hogy szörnyű hibát követett el, és felszólítsák arra, hogy azonnal vessen véget az inváziónak.

Egils Levits lett elnök amellett érvelt, hogy a NATO keleti szárnyának megerősítésének kell lennie a szövetségesek csütörtöki tanácskozása egyik legfőbb témájának. Levits azt is elmondta, hogy a NATO-tagok megvitatják a következő lépéseket, amennyiben Vlagyimir Putyin orosz elnök vegyi fegyvereket vetne be Ukrajnában. „Oroszországnak meg kell buknia” – tette hozzá.

Kaja Kallas észt miniszterelnök szerint a NATO-nak meg kell dupláznia az Ukrajnának nyújtott segítségre irányuló erőfeszítéseit, és a védelmi kiadások további növelésére buzdított a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében. „Putyin nem nyerheti meg ezt a háborút” – szögezte le.

(MTI)

Nyitóképen Kaja Kallas észt miniszterelnök
Fotó: ANP MAG / ANP VIA AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ThunderDan
2022. március 24. 23:30
Elmebetegek vagytok.
ThunderDan
2022. március 24. 20:05
Valaki segítsen. HA hatásosak lesznek a NATO-tagországok fegyverszállításai, és Putyin tényleg vereséget szenved katonailag... ... akkor hogyan nem fogja ezt a konfkliktusba való rendkívül intenzív (ebben a hipotetikus esetben a konfliktust konkrétan azvoroszok kárára eldöntő) beavatkozást NEM olyannak tekinteni, amely szükségessé teszi az ULTIMA RATIO bevetését a nyugati beavatkozókkal szemben. És mi lenne az ellenérv? "Nem tervezzük Ukrajna megszállását, nem akarjuk magunkat ráerőltetni senkire” – mondta Putyin, aki egyúttal megfenyegette azokat „akik esetleg kísértésbe esnek, hogy beavatkozzanak” Ukrajna nevében. „Aki megpróbál velünk ütközni, és még inkább megpróbál veszélyt jelenteni országunkra, népünkre, annak tudnia kell, hogy Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekkel jár, amilyeneket még soha nem tapasztaltak a történelmükben. Minden vonatkozó döntés megszületett. Remélem, meghallottak.” _____ Ezredszerre kérdezem: A NYUGAT MEGŐRÜLT?!?
rókabácsi
2022. március 24. 18:19
eszement a csaj!
gyaloggos
2022. március 24. 15:59
KORREKCIÓ! „A NATO nem vesz részt ebben a háborúban, így Belgium sem, de mindent megteszünk azért, hogy meggyengítsük Oroszországot” – tette hozzá De Croo" HELYESEN: MINDENT megteszünk azért, hogy meggyengítsük OROSZORSZÁGOT és EURÓPÁT!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!