További német haderő érkezett a Baltikumba és Romániába

2022. február 17. 21:23

Megérkezett csütörtökön a csapaterősítésnek szánt első német kontingens a litvániai Rukla város mellett fekvő katonai bázisra.

2022. február 17. 21:23
null

A hatvan járműből álló német konvojjal 130 katona érkezett a balti államba. A tüzérségi és felderítő egységek oszlopa kedden indult el a kelet-németországi Jägerbrück laktanyából, és Lengyelországon keresztül érte el Litvániát. A következő napokban egy második konvoj indul útnak tarackokkal és nehéz szállító járművekkel Ruklába.    

A német védelmi tárca február 7-én jelentette be, hogy további 350 katonát küld Litvániába a NATO-csapaterősítés keretében az ukrajnai válság közepette.    

Több ország is küldött csapatokat a térségbe

Litvániában szolgáló, jelenleg 1200 fős – német vezetésű – NATO-erő mintegy fele a német hadsereg (Bundeswehr) katonája. A NATO-harccsoportot 2017-ben telepítették Litvániába, miután Oroszország 2014-ben annektálta a Krím félszigetet. Daniel Andrae alezredes, a Litvániában állomásozó kontingens parancsnoka szerint a csapaterősítés a hét végéig befejeződik. „Megmutattuk, hogy képesek vagyunk rövid időn belül nagy távolságból csapatokat behozni” – mondta Andrae a Reuters hírügynökségnek. Hozzáfűzte, hogy a várt erősítés révén több mint 350 katonával és száz járművel fog bővülni az állomány.    

Arvydas Anusauskas litván védelmi miniszter csütörtökön közölte, hogy Norvégia ötven-hatvan fővel akarja erősíteni Ruklában állomásozó kontingensét az elkövetkező három hónapban.

Mint mondta, ezzel a helyben lévő NATO-harccsoport 1610 fősre duzzad majd. „Kulcsfontosságú elrettentő tényező a szövetséges csapatok litvániai jelenléte” – jelentette ki Margiris Abukevicius, a litván védelmi miniszter helyettese. Nagy-Britannia, amely a szomszédos Észtországban vezet egy hasonló harccsoportot, korábban jelezte, hogy megduplázza erőit.   

Joe Biden szerint minden jel szerint Oroszország mégis támadásra készül

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön azt mondta: továbbra is „minden jel arra mutat”, hogy Oroszország Ukrajna elleni támadást tervez. Hozzátette: feltehető, hogy Moszkva úgynevezett idegen zászló alatti művelettel akar ürügyet kreálni az invázióhoz, különös tekintettel arra, hogy az ukrán kormányerők és az oroszbarát kelet-ukrajnai szeparatisták egymás állásait lőtték.

A német légierő három vadászgépe érkezett csütörtökön járőrszolgálatra Romániába, a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszpontra

- tudatta a román védelmi minisztérium. A Eurofighter Typhoon típusú harci repülőgépek és az ezeket kiszolgáló mintegy hatvan katona a román és az olasz légierő vadászgépeivel, illetve katonáival közösen NATO-parancsnokság alatt végeznek megerősített járőrszolgálatot a NATO keleti szárnyának légterében a következő három héten.    A német légierő vadászgépei nem először vesznek részt romániai küldetésben: tavaly a brit légierő Typhoonjaival közösen gyakorlatoztak a Mihail Kogalniceanu támaszponton. A közös légtérvédelmi járőrszolgálat a reagáló- és elrettentőképesség növelését, a román és a szövetséges légierők együttműködésének erősítését szolgálja – olvasható a bukaresti védelmi tárca közleményében.    

Az amerikai légierő is felvonult Romániában

Múlt héten az amerikai hadsereg nyolc F-16-os vadászgépét és a 2. amerikai páncélos lovasezred egy Stryker harcjárművekkel felszerelt, ezer katonából álló lövészzászlóalját is Romániába vezényelték Németországból. Ebben az időszakban az amerikai haditengerészet négy F/A-18-as Super Hornet vadászrepülőgépe és ötven katonája is a dél-romániai Borcea légitámaszponton gyakorlatozik.    

Románia az ukrán válságra és az orosz fenyegetésre hivatkozva folyamatosan szorgalmazza a NATO keleti szárnyának megerősítését a Fekete-tenger térségében.

A mostani ideiglenes csapaterősítésen kívül a NATO egy állandó harccsoport Romániába telepítését is bejelentette. A francia parancsnokság alatt létrehozandó nemzetközi harccsoport várhatóan márciusban érkezik Romániába, összetételéről pedig a héten Brüsszelben egyeztetnek az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei.

(MTI)

Fotó: PETRAS MALUKAS / AFP

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2022. február 18. 11:36
Nem tudom az érdekeltek nem tartják furcsának?
Kopa
2022. február 18. 11:11
Nagyon komoly bővítés. Csak szólok, ennyi erő még a fegyvertelen migránsok megállítására is kevés volna.
hegyaljai
2022. február 18. 10:45
Tudjuk a 4. Német-római Birodalom (illetve Császárság) https://www.google.com/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Fwww.wikiwand.com%2Fhu%2FDrezda&psig=AOvVaw1tmx3CUfMpWlYL-HhHl9FD&ust=1645263717214000&source=images&cd=vfe&ved=0CAgQjRxqFwoTCKimlvH6iPYCFQAAAAAdAAAAABAK Drang nach Osten.
elfújta az ellenszél
2022. február 18. 08:30
Amikor kivonultak Afganisztánból tudni lehetett, hogy nemsokára élesítik a következő konfliktust. Mert olyan nincs, hogy valahol ne kéne háborút csinálni a szent ügy érdekében
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!