Vucic poligráffal bizonyítaná, hogy nincs köze a maffiához

2021. augusztus 03. 14:07

Kész hazugságvizsgálat alá vetni magát Aleksandar Vucic szerb elnök, hogy bizonyítsa, nincs köze szervezett bűnözői csoportokhoz – közölte a belgrádi sajtó kedden.

2021. augusztus 03. 14:07
null

Az államfő kedden Belgrádban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy ő és Aleksandar Vulin belügyminiszter is kész úgy vallomást tenni, hogy közben hazugságvizsgálót kötnek rájuk. Mint mondta, elképesztőnek tartja, hogy van egy Montenegróból származó bűnbanda, amelynek tetteit mindenki ismeri, a médiában viszont napok óta az a téma, hogy vezető politikusoknak volt-e közük ezekhez az emberekhez. Hozzátette: ezért eljárást indítanak maguk ellen, hogy kiderüljön az igazság.    

A sajtótájékoztató előtt jelentették be, hogy az Aleksandar Vucic által vezetett Szerb Haladó Párt egyik alelnöke, Milos Vucevic feljelentést tett a köztársasági elnök és a belügyminiszter ellen, hogy „bizonyítást nyerjen, igazak-e a média állításai, amelyek szerint a két politikus kapcsolatba hozható az egyik ismert bűnöző, Veljko Belivuk klánjával”.    

Február 4-én a belgrádi rendőrség tizenhét embert fogott el, akiket szervezett bűnözéssel, gyilkossággal, rablással, zsarolással és drogkereskedelemmel gyanúsítanak. A rendőrség akkor azt is közölte, a bűnbanda merényletet tervezett az elnök ellen.    

A bűnözői csoport a Partizan labdarúgó klub szurkolói csapatát használta fedőszervezetként. A szervezet vezetője, Velja Belivuk a feltételezések szerint a rivális Crvena Zvezda futballcsapatának egy tagját, valamint a Pink Panter bűnbanda egykori vezetőjét, Milan Ljepoját is meggyilkolta. Kihallgatásakor Velja Belivuk azt vallotta, hogy kapcsolatban állt az ország vezetésével, és magától az elnöktől is kapott utasításokat, például hogy állítsa le a lelátókon az elnök elleni rigmusokat, lépjen közbe a kormány elleni tüntetéseken, illetve hogy biztosítsa a büszkeségnapi felvonulás békéjét.    

Ezzel összefüggésben jelentette be Aleksandar Vucic, hogy feljelenti saját magát az igazság kiderítése érdekében, végül azonban párttársa tett feljelentést.    

Aleksandar Vucic először 2014-ben, miniszterelnökké választásakor hirdetett harcot a szervezett bűnözés ellen, azóta több bűnözői csoportot is felszámoltak a hatóságok. A legutóbb tavaly október 20-i beszédében tért ki arra, hogy Szerbia nem kerülhet bűnözők kezébe, és az állam nem engedheti meg, hogy bűnözői csoportok irányítsák.

(MTI)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. augusztus 04. 10:09
Ez a hazugságvizsgáló Fegyőrnél is játszott. Az is egy komolytalan gép volt, nem is hiteles, és az eredmény is kétséges. Magyarországon az egyetlen igazán a Mérési Hivatal által is jóváhagyott hazugságvizsgáló Albertirsán van, az Albertirsa-Vinnicja 750KV-os madzag végén. Akit arra rákötnek, az mindent bevall. Akár csinált valamit, akár nem.
kuckos
2021. augusztus 04. 09:21
Javaslom, hogy a csutkányt is kössék hazugságvizsgáló gépre, élő, egyenes adásban.
Alexis de Tocqueville
2021. augusztus 04. 06:23
Nagyot megy Kőhalmi ezzel az új stand-uppal.
Bulvár Viktor
2021. augusztus 03. 14:38
Dehát velem rendszeresen találkozik! :))) A belügyminiszterem is ártatlan ember! Az olajszőkítés és a hirtelen milliomos/milliárdos Pintér Sanya csak véletlen egybeesés! Meg sok öngyilkosság, eltűnés... A fidesz a legkeresztényibb párt! :)))))) Éljen Én!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!