Salvini: Kész programunk van Olaszország vezetésére

2021. január 27. 22:47

A lemondott Conte azonban új kormánytöbbség létrehozásán fáradozik – míg a jobboldal előrehozott választásokat szeretne.

2021. január 27. 22:47

Többfajta kimenetele lehet az olasz kormányválságnak. Giuseppe Conte tegnapi lemondását követően Sergio Mattarella köztársasági elnök kezébe került az ország sorsa. Az államfő ma délutántól kezdődően külön-külön fogadja a politikai pártok delegációit, hogy meghallgassa szándékaikat. A kihallgatások sora a pénteki nappal lezárul – írja helyszíni tudósításában a Magyar Nemzet római tudósítója, akinek sikerült megszólaltatnia a jobboldali ellenzék vezérét, Matteo Salvinit is.

Teljes az egyetértés a koalíciós partnerek között, ezért közösen fordulunk a köztársasági elnökhöz, hogy jelezzük, kész programunk van az ország vezetésére. Gyors döntésre van szükség.

„Azonnali megvitatásra váró dekrétumokról kellene dönteni, a családok, a vállalkozások azonnali megsegítéséről, adóhátralékok eltörléséről, a milliárdos állami beruházások engedélyezéséről” – sorolta a szoros határidőn belül megoldásra váró kérdéseket a Liga elnöke.

„Nem nevezhető komoly politikának, amikor az éjszaka leple alatt, úton-útfélen politikusokat keresnek egy újabb ciklus elindításához” – nyilatkozta Salvini annak kapcsán, hogy Giuseppe Conte volt kormányfő úgynevezett „építők” vagy „felelősök” toborzásán fáradozik, akik biztosíthatják a harmadik ciklushoz szükséges többséget.

A politikus elmondta, előrehozott választásokban is reménykedik. Úgy fogalmazott, ideje lenne véget vetni a baloldali kormányagóniának, a túlélési próbálkozásoknak, és az országot szégyenbe borító taktikázásoknak.

Közben Giuseppe Conte „építőknek vagy felelősöknek” nevezett szövetségesek keresésén fáradozik, ami arra utal, hogy 

szándékában áll egy harmadik ciklus megkezdése.

Ehhez azonban még több támogatóra van szüksége, a bizalmi szavazás során ugyanis csupán 156 szenátort tudott maga mellé állítani, közülük hárman örökös szenátorok. A stabil többség megszerzéséhez újabb szenátorok kellenek

Tíz szenátor fejezte ki szándékát az alsóházban, hogy egy Conte mentésére alakult centralista politikai csoport létrehozásában részt vállalna. A Hajrá Olaszország (FI) soraiból pedig újabb két szenátor csatlakozása várható. A Conténak mentőövet dobó szenátorok alakulata a Vegyes Csoportnak (GM) nevezett függetlenekből, illetve a Hajrá Olaszország egyes tagjaiból állna, kikötéseik között szerepel azonban, hogy Matteo Renzi és az Élő Olaszország (IV) párt tagjai nem lehetnek az új kormánykoalíció partnerei.

A fenti tíz biztos jelölt azonban már korábban is támogatta Contét a felsőházi bizalmi szavazáson, ezért a frissen lemondott kormányfőnek hét új támogatóra lenne szüksége. Sajtóforrások szerint a Conte megmentésére létrejött, tíz tagból álló csoport máris belső érdekfeszültségek áldozata – írta az Il Giornale napilap.

.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. január 28. 13:37
Minél előbb!
zsoltkom2
2021. január 28. 09:46
"Salvini: Kész programunk van Olaszország vezetésére" Mennyi mindenre kell még Orbánnak figyelnie... van elég Orbánból annyi? Nem elég az ukrán magyarok helyzete, meg még Salvini mellett kell kis olasz papírzászlót lobogtatni, nevetve szaladgálva... illetve kissé bágyadtan kocogva, csecsrengetően? És vajon néz-e olyan vágyakozva Salvinira, mint Erdoganra? "Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres? Talán a múlt idők setét virága, Min a csalódás könnye rengedez? Tán a jövőnek holdas fátyolában Ijesztő képek réme jár feléd, S nem bízhatol sorsodnak jóslatában, Mert egyszer azt csalúton kereséd?"
Newman
2021. január 27. 23:31
Conte össze fog kaparni "valakiket" mert fél a választásoktól! A bukott ballal, mivé lesz Olaszország?
luzitanxaver
2021. január 27. 22:54
,,Giuseppe Conte tegnapi lemondását követően Sergio Mattarella köztársasági elnök kezébe került az ország sorsa.,, A kutyakomédia kimenetele nem kétséges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!