Megalakult az új szerb parlament

2020. augusztus 03. 12:04

A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik.

2020. augusztus 03. 12:04

Megalakult az új szerb parlament hétfőn Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit egyelőre nem választották meg. Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 188 jutott a legnagyobb szerb pártnak, az Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Pártnak (SNS). Ez 21-gyel több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges. A balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) 32 mandátummal, az Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listája pedig 11 mandátummal rendelkezik.

A képviselőházba négy nemzeti kisebbségi listáról kerültek még be képviselők. Az albán kisebbségnek 3, két bosnyák kisebbségi pártnak pedig 3, illetve 4 politikusa ülhetett be a parlamenti padsorokba hétfőn. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője kiemelte: a következő négy évben is a vajdasági magyarságot érintő legfontosabb ügyeket kívánják képviselni, a kiemelt kérdések között helyet kap a környezetvédelem, a szociálpolitika, a mezőgazdaság és az egészségügy is.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mely pártok alakítanak majd kormányt, hiszen az SNS egyedül is kormányozhatna, ám Aleksandar Vucic kijelentette, koalíciós kormányzásra készül, és akár mindenkivel partnerségre lépne. Az albán kisebbség, valamint az egyik bosnyák párt viszont már közölte, biztosan nem kíván együtt kormányozni a Szerb Haladó Párttal. A szerbiai alkotmány értelmében a kormánynak a parlament megalakulását követően legfeljebb 90 napon belül meg kell alakulnia, ám erre sokkal előbb sor kerül, Aleksandar Vucic államfő ugyanis többször megismételte, hogy a kabinet augusztus végéig feláll, habár még senkit nem bízott meg kormányalakítással.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
turáni sólyom
2020. augusztus 03. 15:10
Délről rendben van a magyar külpolitika! Nyugat és északi irányban is! Északkeleten Ukrajna kavarja a szart, Kelet - Délkeleten felé meg az oláhok..... Hétből 5:2-re állunk! Nem is rossz....
Nehidd El
2020. augusztus 03. 12:10
Ajvé, vége a demokráciának, a migránsbuziknak és komcsiknak kellett volna nyerniük akkor is, ha el sem indultak a választásokon. (Kicsit reménykedem benne, hogy a mi ellenzékünk áthozza ide ezt a parádésan sikeres Soros-franchise-t. Az Index kollektív öngyilkossága is talán ehhez volt főpróba.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!