Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Lemondott a palesztinokat segélyező ENSZ-szervezet vezetője

2019. november 06. 22:32

Pierre Krähenbühlt illetlen szexuális magatartással és nepotizmussal vádolták meg.

2019. november 06. 22:32

Azonnali hatállyal lemondott a palesztinokat segélyező ENSZ-szervezet (UNRWA) vezetője, Pierre Krähenbühl főbiztos – jelentette be szerdán Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő rendes napi sajtótájékoztatóján. Néhány órával korábban jelentette be közleményben az UNRWA, hogy Krähenbühl az intézménynél folyó fegyelmi vizsgálat miatt – annak lezárulásáig – felfüggesztette hivatali tevékenyégét.

A vizsgálatot az ENSZ Titkársága indította el májusban a szervezet ellen, mert felmerült, hogy „problémák vannak a vezetésével”, de több hírügynökség szerint nem derült ki, hogy ez konkrétan mit jelent. Az AP és az AFP hírügynökség – jelentésük szerint – megszerezték az ENSZ etikai hivatalának egy bizalmas jelentését, és ebben az áll: „Pierre Krähenbühlt illetlen szexuális  magatartással, nepotizmussal, megtorló intézkedésekkel, diszkriminációval és más hivatali visszaélésekkel” vádolta meg a személyzet 25 vezető, illetve alsóbb beosztású tagja. Dujarric kijelentette: „A főtitkár ez alkalomból is támogatásáról biztosította a UNRWA-t a palesztin menekültek jólétéért folytatott kiváló munkája miatt. Nagyon fontos most, hogy a tagállamok és a partner szervezetek is folytassák a UNRWA támogatását.

A vezetési válság rossz időben történik a UNRWA-nál abból a szempontból, hogy az ENSZ Közgyűlése nemsokára ismét szavazni fog a szakosított szervezet mandátumának meghosszabbításáról. Ez háromévente esedékes, a mostani mandátum júniusban jár le. Bászim Naím, a Gázai övezetet irányító Hamász radikális szervezet egyik tisztségviselője azt mondta: várható, hogy a botrány miatt az Egyesült Államok és Izrael az eddiginél is jobban fogja támadni az UNRWA-t. Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete máris kijelentette közleményében: „Nincs más megoldás, a UNRWA-t fel kell számolni.

(MTI)
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
schulraugue
2019. november 08. 10:30
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
pollip
2019. november 07. 07:34
ENSZ táborban már haltak éhen gyerekek, azóta semmin nem csodálkozom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!