Robert Fico lemond

2018. március 14. 19:32

Fico visszalépne, de cserébe fenntartaná a kormánykoalíciót: a miniszterelnök helyére helyettese, Peter Pellegrini léphet.

2018. március 14. 19:32

Hajlandó lemondani a miniszterelnöki posztról Robert Fico – erről a szlovák kormányfő egy, a koalíciós partnereivel tartott sajtótájékoztatón beszélt szerda este, írja az Ujszo.sk.


19:32 – Lemond, ha marad a koalíció

A miniszterelnök Andrej Danko (Szlovák Nemzeti Párt), és Bugár Béla (Híd-Most) társaságában kijelentette: akár már holnap hajlandó beadni lemondását a köztársasági elnökkel és a koalíciós partnereivel való tárgyalását követően, hogy „folytatódhasson Szlovákia sikertörténete”.

Fico ugyanakkor elutasította, hogy Szlovákia a destabilitás és káosz országa lenne, ahogy azt az elmúlt hetekben emlegetik. Szerinte akkor lenne igazán káosz az országban, ha „az ellenzék átvenné a hatalmat”. Ennek elkerülésére Fico három feltétellel hajlandó lemondani a miniszterelnökségről. Ezek a feltételek, hogy Andrej Kiska államfő – a parlamenti választások eredményeit tiszteletben tartva - elfogadja, hogy a választásokon győztes párt, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöli az új kormányfőt, elfogadja a miniszterelnök lemondását követően megalakuló kormányt, illetve, hogy elfogadja és szavatolja, hogy a hárompárti koalíció tovább működhessen.

Andrej Danko és Bugár Béla egyaránt üdvözölték Fico döntését. A Híd-Most elnöke szerint a lemondására készülő kormányfő felelősségteljes döntést hozott az ország érdekében.


20:01 – Úgy tűnik, megvan az utód

A SME.sk percről percre tudósítása alapján úgy tűnik, meg is van Fico utódja: a lap értesülései szerint a kormányfőt Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes válthatja.

A koalíciós partner Híd-Most által delegált házelnökhelyettes, Andrej Hrnčiar azt nyilatkozta, pártja vezetésében mindenki egyetértett azzal, hogy Ficónak távoznia kell. Szintén Bugár Béláék pártjától Peter Kresak kifejezte elégedettségét, hogy korábban a belügyminiszter Robert Kaliňákot, most pedig Ficót sikerült eltávolítani a kormányból.

A legnagyobb ellenzéki párt, a liberális SaS elnöke Facebookon reagált a bejelentésre: Richard Sulík azt nyilatkozta, hiába cserélik Ficót Pellegrinire, minden marad a régiben. „Valaki nem szólt véletlenül Bélának, hogy vagy előrehozott választások lesznek, vagy a Hídnak távoznia kell a kormányból?” – reagált Bugár Béla megjegyzéseire a pártvezető.

 

Amint több részletet tudunk Fico lemondásáról, cikkünket frissítjük.

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egy genetikusanalattvaló
2018. március 15. 14:27
Lám így kell eltakarítani az útból egy renitens, a gátlástalan globalizáció útjában álló politikust. Nem lehet tudni, hogy már maga a gyilkosság is, vagy csak az utána kialakult tiltakozások szervezése, szítása volt a globalizációs "civilek", "jogvédők" akciója. Itt két ártatlan ember élete volt az ára a sikeres akciónak. A kijevi Majdanon 2014-ben 100 fölött volt a halálos áldozatok száma és még 5 milliárd dollárt is bevallottan beletoltak az akcióba. A módszer működik. A szlovák politikai kísérleti terepen kipróbálva. Meglátjuk a következő időszakban, hogy lesz-e hasonló eset a régióban. Elsősorban Magyarország és Lengyelország lehet célpont, de akár Csehország is, mivel teljesen hasonló múltú, szocializációjú társadalmakról van szó. Ha lesz, akkor biztosan ez volt a főpróba.
Berecskereki
2018. március 15. 08:16
Kezd kirajzolódnia cél, amely hasonló a Trianoni eseményekhez. A különbség az, hogy most nem területileg, hanem politikailag (ideológiailag) akarja egy bizonyos nemzetközi csoport megbontani KKE összefogását, szembeállítani a KKE országait.
Berecskereki
2018. március 15. 08:02
A témához tartozik a késő esti órában feltett írás, melynek címe; "Kiskánál pattog a labda – mi jöhet Fico ajánlata után?" Lehet válogatni. https://ujszo.com/kozelet/kiskanal-pattog-labda-mi-johet-fico-ajanlata-utan Ugyancsak érdekes a "Az SaS egyedül indul a választásokon, de a választások után együttműködést javasol " c. írás https://ujszo.com/kozelet/az-sas-egyedul-indul-valasztasokon-de-valasztasok-utan-egyuttmukodest-javasol Végezetül; szerintem a kapocs a MOST-HÍD és Bugár Béla ténykedése fog dönteni. Ehhez kapcsolódik a "Az SaS és az OĽaNO is üdvözli a Híd Országos Tanácsának döntését
Lion
2018. március 15. 00:09
Mindig is egy fasz volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!