Szydlo: Európa biztonsága előbbre való a tagállami érdekeknél

2017. augusztus 29. 19:57

Beata Szydlo lengyel kormányfő a Lengyelországot ért uniós bírálatokra válaszolva kijelentette: hazája Európa-barát, meg fogja védeni az EU alapértékeit, de a kontinens biztonsága most minden más érdeket meg kell, hogy előzzön.

2017. augusztus 29. 19:57

Lengyelország védeni fogja az Európai Unió alapértékeit, az egyes tagállamok érdekei nem szoríthatják háttérbe a biztonságot – hangsúlyozta a kedden a lengyel köztévében is sugárzott videofelvételen Beata Szydlo kormányfő, az uniós politikusok Varsó politikáját bíráló nyilatkozataira reagálva. Szydlo a beszédben „egyes uniós politikusok Lengyelországról szóló igazságtalan nyilatkozatait” említette, utalva vélhetően többek között Angela Merkel német kancellár keddi, a lengyel jogállamiságra vonatkozó kijelentésére. Rámutatva az Európa előtt álló kihívásokra, Szydlo fontosnak nevezte az egységet.

„Egyes államok részleges érdekei ne szorítsák háttérbe a legfontosabb kihívást, a kontinens lakosainak biztonságának megőrzését” – szorgalmazta. Aláhúzta: Lengyelország „demokratikus, a jogállamiságot megőrző, szolidáris és Európa-barát ország”.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2017. augusztus 30. 07:56
Az Unió egyes vezetői a saját érdekeit az új tagországok ellenére akarja érvényesíteni.
navis praetoria
2017. augusztus 29. 23:29
Európa biztonsága egybeesik a tagállamok biztonságával, és vice versa. A kettő közé nem szabad éket verni.
balbako_
2017. augusztus 29. 20:49
Igaza van!
Megtalálta
2017. augusztus 29. 20:48
Az egész migránsügy destabilizálja az EU-t. Kénytelen vagyok azt hinni, hogy a nyugat-európai politikai elit vagy meghülyült, vagy kollaborál az Usával a további destabilizáláshoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!