Van der Bellen: Ez egy Európa-barát Ausztria győzelme

2016. december 04. 19:38

Egy Európa-barát Ausztria győzelmeként méltatta Alexander Van der Bellen azt, hogy megnyerte az elnökválasztás megismételt második fordulóját az Osztrák Szabadságpárt jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben.

2016. december 04. 19:38

„Kezdettől fogva egy Európa-barát Ausztriáért küzdöttem” – hangoztatta Van der Bellen az ORF közszolgálati televízióban nyilatkozva. A 72 éves politikus hangsúlyozta, hogy az egyenlőség, a szabadság és a szolidaritás értékeit fogja védelmezni.

Alexander Van der Bellen arról is beszélt: minden osztrák elnöke kíván lenni, így az FPÖ-szavazóké is. Célja az, hogy minél előbb szívébe zárja a nép, hogy ne az elnökként, hanem a mi elnökünkként tekintsenek rá ciklusa végeztével, fogalmazott.

A szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága mellett közel 7 százalékpontos a különbség a két jelölt között, ami meglepetés, hiszen a legutolsó felmérések is szoros küzdelmet jósoltak. Az FPÖ és Norbert Hofer már elismerte a vereséget, és gratulált Alexander Van der Bellennek. A még május 22-én tartott második fordulóban is Van der Bellen győzött, de akkor a voksok 50,35 százalék szerezte meg Hofer 49,65 százalékával szemben. (MTI)

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2016. december 06. 09:23
Azért az Újévi Koncertig meglesz a választás végeredménye ????? :D :D
Héja
2016. december 05. 16:20
Nem Bellen papa. Ez a bevándorlók Ausztriájának a győzelme. Meg az agymosottaké. Az FPÖ így is a legerősebb párt Ausztriában.
Vén Csataló
2016. december 05. 12:34
Hogy lehetne egy európai ország nem Európa-barát te vén barom??? Ja hogy nálatok Európa az kizárólag az Európai Uniós vízfejet és bürokráciát jelenti! Ami ezen kívül van az nálatok, agyhalott libsiknél már nem is Európa. Na meg a jó érdes anyádat!
antioxi
2016. december 05. 10:33
"Egy Európa-barát Ausztria győzelmeként méltatta Alexander Van der Bellen..." Idáig rendben lenne, ha Kelet Európa barátja is lesz Ausztria. Vagy netán Van Bellen csak Nyugat Európára gondolt barátként? Tartok tőle, h. csak az utóbbira.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!