Török puccskísérlet: nincs megegyezés Gülen kiadatásáról

2016. augusztus 13. 18:05

Nem tud megegyezni Ankara és Washington az Amerikában élő hitszónok, Fethullah Gülen kiadatásáról, akit Recep Tayyip Erdoğan török elnök azzal gyanúsít, hogy ő állt a júliusi katonai puccskísérlet mögött. Az amerikaiak csak jogi eljárás alapján, a törökök igazolt kérelmére lennének hajlandók kiadni Gülent. A törökök azt állítják, elküldtek számos dokumentumot. Erdogan már ultimátummal fenyeget.

2016. augusztus 13. 18:05

Ankara és Washington nem tud megegyezni az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónok kiadásáról, akit a török vezetés a július 15-i katonai puccskísérlet kitervelésével vádol – mondta a török miniszterelnök szombaton Ankarában újságíróknak.

Binali Yildirim arról is beszélt, hogy az incidenst követő nyomozások keretében eddig összesen 81 ezer 494 embert menesztettek munkaköréből annak gyanújával, hogy kapcsolatban állnak a Gülen-hálózattal, amely a kormány szerint a jelenlegi hatalom megdöntésére törekszik.

Az Anadolu török állami hírügynökség közölte: az isztambuli főügyészség levelet küldött az Egyesült Államoknak, amelyben arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy tartóztassák le Gülent. A török hatóságok azt is megírták az amerikaiaknak, hogy mivel vádolják Gülent: a kormány megdöntésének kísérletével, illetve működése megakadályozásával, valamint a török parlament lerombolásának kísérletével, szintén azzal a céllal, hogy a működését megakadályozza.

Obama elnök közölte, hogy a hitszónokot csak jogi eljárás alapján lennének hajlandók kiadni, a kétoldalú egyezményeknek megfelelő kiadatási kérelem alapján.

Az Anadolu pár napja arról számolt be, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök ultimátumot adott az USA-nak: eszerint előbb-utóbb Amerikának választania kell Gülen és a török kapcsolatok között. Erdoğan azt állítja: számos dokumentumot küldtek el az amerikaiaknak, ami szerintük alátámasztja a Gülennel szembeni vádakat – foglalja össze a CNN.

Gülen többször cáfolta, hogy köze lenne a puccskísérlethez és visszautasította az ellene felhozott vádakat, továbbá nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza a puccskísérlet kivizsgálására. Közölte: ha az ellene felhozott vádak tizede is igaz, hazatér és letölti a büntetést – idézi a 24.hu Gülen Le Monde-nak írt cikkét.

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2016. augusztus 14. 09:35
Hasonlóságot látok az ukrán Viktor Janukovics és Erdogannal szembeni nyugati politikában. Mindketten több szabad kezet akartak országuk politikájának vezetésében. Ez az igazi demokratáknak nem tetszik, ők csak az abszolút kiszolgálást ismerik és tđrik el. Míg Janukovicsnak menekülnie kellett, Erdogan csodálatos módon túlélte a puccsot. Állítólag orosz segítséggel. Ha Gülen szervezte a puccsot, kétségtelen, hogy Amerika tudtával és titkos támogatásával. Ezért ki nem adhatják. (Ha meg nem szervezte, akkor sem). De ez jó ok lehet a törököknek a szakításra. Nagyon érdekes lesz, ha az oroszok megszerzik a jóval jelentékenyebb török együttműködést az ukrán helyett. A történelem itt csak kis szerepet játszhat, mert az oroszokkal szemben a mai Törökországnak már nincs területi igénye.
Akitlosz
2016. augusztus 13. 22:30
Ha viszont a kurdok foglalták el a várost és nem a szíriai hadsereg, akkor az ugyan nem nyitja meg az utat Rakka felé. A kurdok már eddig is közelebb voltak Rakkához, mint ez a város. Az Iszlám Államba igyekvő dzsihadisták áramlása pedig ezzel nem lesz elvágva.
Laibach
2016. augusztus 13. 22:04
Erdogan hitvallása ez: „A mecsetek a laktanyáink, a dómok a védősisakjaink, a minaretek a szuronyaink és a hívek a mi harcosaink.” Ezt a Ziya Gökalp versrészletet el is szavalta anno, amiért börtöne is csukták. Erdogan Pasa pár éve be akarta vezettetni az ottomán nyelv középiskolai oktatását, ami abban különbözik a mostani "latin betűs" töröktől, hogy az arab írás az alapja. Anno még Kemal Atatürk tiltotta be.. stb. stb. stb.
császár
2016. augusztus 13. 21:36
Na jó mondja padisah. Megtarthtjátok a gülent, de akkor a kurdokat nem támogathatjátok. Amerika pedig mint annyiszor megint cserben fog hagyni egy bátor népet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!