Horvát államfő: Abszolút szükséges a horvát határok teljes védelme

2016. március 02. 17:01

Feltétlenül szükséges a horvát határok teljes védelme Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő szerint. A horvát kormány azt tervezi, hogy módosítja a védelmi törvényt, és a katonaságot is beveti, mint a rendőrséget segítő erő. Tomislav Karamarko miniszterelnök-helyettes azt hangsúlyozta: „meg kell védenünk saját határainkat, ahogyan azt Szlovénia, Magyarország és Ausztria is teszi”.

2016. március 02. 17:01

Feltétlenül szükséges a horvát határok teljes védelme, ami nem jelenti lezárásukat és nem jelent embertelen bánásmódot a migránsokkal szemben, hanem a horvát nemzetbiztonság érdekeinek védelmét szolgálja – mondta Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő szerdán újságíróknak.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy már a migrációs válság elején szorgalmazta a határok szigorúbb ellenőrzését, nemcsak nemzetvédelmi okok miatt, hanem a migránsok védelme érdekében is, akik gyakran célpontjai különböző terrorista támadásoknak. 

Szorosabb együttműködés

Tihomir Orešković kedden a német fővárosban tett bemutatkozó látogatásán a vendéglátójával, Angela Merkel kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy kormánya szorosan egyeztet a szomszédos országokkal, hogy időben reagálhassanak a balkáni migrációs útvonalon történő fejleményekre.

Hozzátette, hogy Horvátország továbbra is a menekültválság közös európai megoldását szorgalmazza, és emberségesen kezeli a menekülteket, ugyanakkor szükség esetén beveti a katonaságot is határain.

Josip Bulj védelmi miniszter szerdán úgy nyilatkozott: a katonaság jelenleg is logisztikai feladatokat lát el, és amennyiben szükség lesz rá, kisegítheti a rendőrséget a határok ellenőrzésében.

Segíthessen a hadsereg!

Tomislav Karamarko miniszterelnök-helyettes kedden este a sajtónak hivatalosan is megerősítette: a kormány a védelmi törvény módosítását tervezi, hogy a hadsereg kivételes és különleges helyzetekben segítséget nyújthasson a rendőrségnek a határok védelmében.

„Meg kell védenünk saját határainkat, ahogyan azt Szlovénia, Magyarország és Ausztria is teszi” – hangsúlyozta.

Horvát civil szervezetek szerdán közleményt adtak ki, amelyben azzal vádolják a kormányt, hogy militarizálni akarja az országot. Horvátország nem áll háborúban, a kormánynak pedig inkább arra kellene erőfeszítéseket tennie, hogy megszüntesse a migránsáradat okát, s hogy közös erővel véget vessen a szíriai háborúnak, egyúttal lehetővé tegye a menekültek jobb integrálását a társadalomba - áll a közleményben.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvidrigajlov
2016. március 03. 14:00
Egyesített horvát-magyar bőrfejű alakulatok (magát Frangepán hadosztálynak nevezi) szállták meg Aleppo és Homsz szíriai városokat. Az őslakosság a brutális katonai műveletek elől Izrael és Szaúd Arábia felé menekül, ahol az ENSZ menekültügyi főbiztosa személyesen vendégeli meg őket. Az iszlám állam bejelentette feloszlását és katonái római katolikus hitre való áttérését félve, hogy a kíméletlen horvátok és a foglyot nem ejtő magyarok mindenkit lemészárolnak. Soros György alapítványai térképeket és ismertetőket osztogatnak a menekülőknek, amelyen az USA-ba való bevándorlás illegális módszereit ismertetik. Izraeli segítőik egy Boeing 747-es flottát és 15 tankhajót is felajánlottak a magyarok elől menekülő arabok USA-ba való átszállítására. Az oroszok tiltakoznak, mivel a horvát alakulatok rajtaütéssel elfoglalták az egyik repülőteret és rajta az összes szuhojt, a magyarok pedig lefegyverezték a szír-orosz páncélos alakulatokat. Az amerikai hadsereg maradékai Irak felé vonulnak vissza a sivatagon át, de a Reuters szerint a csapatok fáradtak és szomjasak, malária járványtól is szenvednek, félő, hogy az amerikai egységes súlyos veszteségeket szenvednek. Nyakó István fellebbez, Gréczi tiltakozik. Szigetvári kijelentette, hogy sohasem mondta, hogy a szíriai menekülők helyzetét nem Szíriában kell megoldani, hanem inkább Ráckevén.
heep
2016. március 03. 13:45
Nem értem, hogy amit a köznapi emberek már egy éve is tudtak arra miért csak most jönnek rá a nagyeszű politikusok? Nevezetesen, hogy a migrációnak véget kell vetni, különben Európának kongattak. Ha szükséges katonai, rendészeti erő bevetésével. Végszükség esetén akár tűzparanccsal is. Már most is helyrehozhatatlan károkat szenvedett Európa, az utódaink jövője. Legalább mérsékeljük a károkat amennyire ez még lehetséges.
hátakkor
2016. március 03. 13:44
"Az áradatot Görögországnál kell megállítani, közösen!" nem kérik.. inkább kompoztatnak, buszoztatnak. Evróért.
hátakkor
2016. március 03. 13:44
Horvát határokat meg kell védeniük. Is. Mi ezen kivül még a schengeni határokat is védjük..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!