Áder: Vonzó piac lehet Közép-Európa az amerikaiknak

2014. szeptember 25. 07:57

A négy visegrádi ország külön-külön kicsi, de együttesen 65 milliós piacot képvisel, amellyel az Egyesült Államoknak érdemes kapcsolatokat kiépítenie – jelentette ki Áder János köztársasági elnök a Google New York-i székházában szerdán megtartott, Közép-európai digitális gazdasági fórumon.

2014. szeptember 25. 07:57

A 150 fős szakmai közönség előtti pódiumbeszélgetésen, amely abba a közös erőfeszítés-sorozatba illeszkedett bele, amelynek célja a V4-országok ismertségének növelése az amerikai piacon, a magyar államfő mellett részt vett a csoport soros elnökségét betöltő Szlovákia államfője, Andrej Kiska, valamint Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter és Ilona Antoniszyn-Klik lengyel gazdasági miniszterhelyettes. A magyar elnök arra a kérdésre, hogy a V4-országok, köztük Magyarország, miért vonzóak a befektetők, különösen a tudásalapú gazdaság befektetői számára, egyebek között kitért arra, hogy Magyarországon, amely 15 Nobel-díjast és két Ábel-díjast adott a világnak, ma közel 30 ezer kutató dolgozik, és az informatikai szektor 150 ezer embert foglalkoztat.

Áder elmondta, ahhoz, hogy a gyártási technológia csúcsát képviselő cégek Magyarországra települjenek, a gyárak térségben az igényeiket figyelembe vevő felsőoktatási rendszer alakul. Példaként említette Győrt, ahol az autóipar szempontjait szem előtt tartva folyik a képzés. Az elnök elmondta, hogy a kutatási, fejlesztési és informatikai ráfordítások 2000 és 2012 között Magyarországon 350 százalékkal nőttek. Ráadásul a most kezdődő 7 évben Magyarország kétszer annyit fordíthat kutatásfejlesztésre, mint amennyit az előző uniós költségvetési időszakban. Közölte, hogy rövidesen létrejön egy Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, amelynek létrehozását kormánybiztosként a Magyar Tudományos Akadémia előző elnöke, Pálinkás József irányítja. Ennek az intézménynek fő célja az lesz, hogy összehangolja és dinamikussá tegye a magyar állam innovációs erőfeszítéseit.

Andrej Kiska, aki V4-elnökként megnyitó beszédet mondott, rámutatott, hogy a visegrádi négyek együttesen a világ 15. legnagyobb gazdaságát alkotják, és az EU-n belül a harmadik legnagyobb exportkapacitással rendelkeznek. A V4-csoport kivitele az elmúlt 10 évben gyorsabban nőtt, mint a bővítés előtti 15 tagországé. A szlovák államfő szerint Közép-Európa az elmúlt negyedszázadban folyamatos változásban élt, reformokon ment át, és ez az átalakulás a régió dinamizmusának forrása. Fontosnak nevezte, hogy ezek a relatíve kis országok összefogjanak az innováció támogatása, illetve annak érdekében, hogy láthatókká váljanak az Egyesült Államokban. Felvetette, hogy a V4-csopornak a korlátozott források hatékonyabb felhasználása érdekében fontolóra kell vennie, hogy a Szilícium-völgyben Visegrádi Ház néven egységes „startup-képviseletet” hozzon létre. Mint mondta, a digitális gazdaság fejlesztését mind a négy ország prioritásként kezeli.

A rendezvény alkalmából cégalapítók tartottak prezentációt négy, a globális siker útján a V4-országokból elindult vállalkozásról. A cseh Jan Rezab, a közösségimédia-marketingre szakosodott Socialbakerst, Juraj Vaculik a repülő személygépkocsikat tervező szlovák Aeromobilt, Mike Sadowski a közösségimédia-monitoring terén sikeres lengyel Brand24-et, Somlai-Fischer Ádám pedig a Prezit mutatta be. Ugyancsak ismertetőt tartott termékeiről a Google székházában a magyar Maven7 és a Gravity.

A nap folyamán korábban Áder János az ENSZ székházában megbeszélést folytatott Mongólia és Albánia elnökével. Szőke László, a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy Cahjagín Elbergdorzs mongol államfő méltatta a korábbi kétoldalú együttműködését, különös tekintettel a felsőoktatásra. Kitért a közösen épített gyárak rekonstrukciójának lehetőségére is. A két elnök októberben a tervek szerint októberben Budapesten is találkozhat majd, amikor napirendre kerülhet az oktatási együttműködés felújítása és a közös fellépés a környezetvédelemben. Szóba került, hogy egész Kelet-Mongólia vízgazdálkodási terve magyar közreműködéssel készült. Szőke László elmondta, hogy 2015 első fél évében ismét megnyílhat a magyar nagykövetség Ulánbátorban.

Bujar Nisani albán elnök egyebek között kitért arra, hogy Magyarország példakép szerepet játszott az albániai átalakulás folyamatában. Méltatta Magyarországnak az albán NATO-tagság elnyerésében játszott szerepét, valamint azt a támogatást is, amelyet Magyarország Albánia EU-tagjelölti státusának megszerzéséhez nyújtott. A felek kitértek azokra a tényezőkre is, amelyek az albán EU-tagságot akadályozhatják. Nisani elnök szólt azokról a célokról, amelyeket Albánia belátható időn belül el szeretne érni a szervezett bűnözés és korrupció visszaszorítása terén. Az albán államfő látogatásra hívta meg hazájába Áder Jánost, aki ezt elfogadta.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A helység galagonya
2014. szeptember 25. 15:07
Mi gyártjuk az amerikai indiánoknak a baltát?
Ald0 Raine hadnagy
2014. szeptember 25. 12:28
"Áder: Vonzó piac lehet Közép-Európa az amerikaiknak" Ja, rohadt vonzó lehet....Ez sem lesz már hülyébb. Az elmúlt napok történései után ez az Áder böffentés csak még humorosabb mint korábban lett volna.
Laibach
2014. szeptember 25. 09:22
Az USA-nak nagy gyakorlata van a rabszolgatartásban, Viktor gazda meg szeretné eladni a leendő magyar termelési központ rabszolgáit. Ezért járja a világot, így lehet hogy egymásra találnak, bár kéltem.
luga
2014. szeptember 25. 08:59
Csak EU-USA szabad kereskedelmi egyezmény ne legyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!