Szerbiai választások: elvesztette kétharmados többségét a kormányzó párt

2022. július 05. 12:38

A Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a legtöbb mandátumot a szerbiai előrehozott parlamenti választáson, de a kétharmados többségtől búcsúznia kellett.

2022. július 05. 12:38
null

Szerbiában április 3-án tartottak előrehozott parlamenti választást, ám a számtalan szabálytalanság miatt egyik szavazóhelyen ötször kellett megismételni a voksolást, így a választási folyamat mindeddig nem tudott lezárulni.  

 A végleges eredmények alapján a választáson jobbközép SNS-nek a következő időszakban 120 képviselője lesz a 250 fős belgrádi törvényhozásban, azonban a párt így elvesztette a kétharmados többségét. A választás éjszakáján Aleksandar Vucic közölte, pártja, a Szerb Haladó Párt a VMSZ-szel szeretne kormányt alakítani. Elnöki eskütételekor a politikus ezt megismételte azzal kiegészítve, hogy azt szeretné, ha az új kormányban komoly helyet kapnának a nemzeti kisebbségek.

A második helyen az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért nevű lista végzett, amelynek így 38 képviselője került be a parlamentbe. A harmadik pedig az eddigi kisebb kormánykoalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) lett 31 mandátummal.

 A választási bizottság végleges eredményei alapján a parlamentbe bekerült még a Remény koalíció (15 mandátum), a Muszáj koalíció (13 mandátum), valamint a Fogadalomtevők Szerb Pártja és a Dveri Mozgalom (10-10 mandátum). A szerb pártok mellett öt kisebbségi párt is bekerült a parlamentbe. Az albán kisebbségnek egy, a horvát kisebbségnek kettő, a bosnyák kisebbség egyik pártjának kettő, a másiknak pedig három képviselője került be a törvényhozásba. A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) öt politikusa ülhet be a parlamenti patkóba, azonban legnagyobb délvidéki magyar párt két évvel ezelőtt kilenc mandátumot szerzett.

Nyitókép: PEDJA MILOSAVLJEVIC / AFP

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Da Vinci
2022. július 05. 15:15
Majd ha szart esznek, visszasírják!!!
Sincero
2022. július 05. 14:32
Látszik, hogy nincsenek még benn az EU-ban.
ovander
2022. július 05. 14:19
Van ami van.
Brüsszelidemokrata
2022. július 05. 14:15
Ott most bukott meg a putyini hatalom Itt 4 év múlva fog
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!