A legkisebb gyerek átka

2016. december 16. 07:51

Szülőként pedig nagyon tudatosnak kell lennünk ahhoz, hogy időről-időre csak azért is vegyünk valami újat a gyereknek, ne nőjön fel csak mások levetett ruhájában.

2016. december 16. 07:51
Család.hu

(...)

Elsőszülöttként szerencsémre ebből nem sokat éreztem, de második-harmadik gyereknek lenni tulajdonképpen erősen problémás tud lenni ilyen szempontból. Szülőként pedig nagyon tudatosnak kell lennünk ahhoz, hogy időről-időre csak azért is vegyünk valami újat a gyereknek, ne nőjön fel csak mások levetett ruhájában.

Jó, persze, túlozunk azért, hiszen ennyire nem végletes a helyzet, de a probléma valós. (Ha nem hiszi, kérdezze meg bármelyik többgyermekes ismerősét.)

Mert az ember hiába dönti el, hogy ő aztán majd nem, és az ő gyerekei között nem lesz különbség első- és másodszülött között, mindegyik mindig újat kap majd, amikor 3-4 gyerek van, és esetleg mind fiú vagy lány, akkor óhatatlanul felmerül, hogy tulajdonképpen semmi baja annak a pólónak, nadrágnak…

Persze ha másfelől nézzük a dolgot, rögtön sok minden értelmet nyer. Például az, hogy a legkisebb gyerek igazán értékelni tudja, ha vadonatúj holmit kap, legyen az ruha vagy játék.

No és az is, hogy amikor az emberből nagyszülő lesz, akkor visszamenőleg megpróbálhatja pótolni a meg nem vásárolt ruhák tömkelegét. Végül aztán csak helyreáll a világ rendje.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2016. december 21. 11:19
Az atlagember nem azert nem vesz mindenbol ujat mert jobban szereti a nagyobbat, hanem mert nincs ra penz, gusztustalanul visszaelnek a gyerekruha-arusitok a szulok erzelmeivel, es horribilis aron adjak az uj ruhakat, amiket aztan jo ha harom honapig nem no ki a gyerek. Mellesleg legtobbszor mar a nagyobb sem kap "mindenbol ujat", hanem a csaladban, rokonsagban, ismerosi korben felevvel egyevvel elobb szuletett gyerek altal kinott holmikat ajandekozzak egymasnak korbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!