Új időszámítás kezdődik a Délvidéken

2020. július 01. 20:22

A Szerb Haladó Párt mellett a Vajdasági Magyar Szövetség a szerbiai választás nagy nyertese: huszonhét éve nem ért el ilyen eredményeket a Délvidék magyar politikai ereje.

2020. július 01. 20:22
null

Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban.

Mivel az urnákhoz járulók aránya alig haladta meg az 50 százalékot, mindegyik párt veszített valamennyi szavazatot az előző voksolás óta. A háromszintű – országos és tartományi parlamenti, valamint önkormányzati – választást ezzel együtt nem várt sikerek és kudarcok jellemezték. A legnagyobb győztes a Szerb Haladó Párt (SNS) lett, amely 61 százalék körüli támogatottsággal a mandátumok több mint kétharmadát szerezte meg. Ez nagyjából 2 millió szavazatot jelent a 6,5 millióból. A másik nagy nyertesnek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) számít, hiszen a magyar képviselet mindhárom szinten megerősödött, és több mandátumot tudhat magáénak, mint a korábbi ciklusban. Az ellenzék soraiból egyedül a Szerb Hazafias Szövetség (SPAS) tekinthető sikeresnek, hiszen tizenegy képviselői helyet szerzett a köztársasági parlamentben. „A legnagyobb vesztesnek a jövőre nézve azok számítanak, akik a választás bojkottjára szólítottak fel, és nem indítottak listát, továbbá azok, akiknek nem sikerült átlépniük a 3 százalékos küszöböt. A Szerb Radikális Párt (SRS) ismét a törvényhozáson kívülre került, számos más ellenzéki formációval együtt. A kisebbségek továbbra is részesei lesznek a parlamentnek” – mondta lapunknak Ördögh Tibor politológus, Balkán-szakértő.

Történelmi magyar siker?

Korábban a magyar képviselet ereje országos és tartományi szinten is kicsiny volt, a magyarok köztársasági és tartományi kormányba való bevonásának szimbolikus jelentősége volt a Nyugat felé. A haladóknak megérte bevenniük a magyar pártot, mivel ez a mérsékelt politizálást jelentette. „A VMSZ körülbelül ugyanennyi szavazatot kapott 2008-ban is, amikor Magyar Koalíció néven egyetlen választási szövetség indult, így szavazók tekintetében nem történelmi a siker. A magas mandátumszámok annak köszönhetők, hogy alacsony volt az országos részvétel, a magyar pártnak viszont jól sikerült mozgósítania a szavazóit” – magyarázza a politológus.

Egy biztos: a jelenlegi adatok szerint annyi képviselőjük lesz a magyaroknak a köztársasági parlamentben, amennyi az utóbbi huszonhét évben nem volt. A belgrádi törvény­hozásban kétszázötvenből tíz, az újvidéki tartományi gyűlésben százhúszból tizenegy helyet szereztek. „A választás után úgy tűnhet, hogy megnőtt a VMSZ ereje, azonban ne feledjük, hogy az SNS-nek országos és tartományi szinten is megvan a többsége, előbbiben ráadásul kétharmados, így nem kényszer a koalícióba való bevonás. Mégis valószínű, hogy folytatják az együttműködést” – véli a szakértő. Helyi szinten eddig a haladókkal való összefogás kényszere működött az SNS dominanciájával, most azonban egyes községekben sikerült őket kiszorítani a vezetésből, amit már sokkal nagyobb eredményként könyvelhet el a magyar közösség.

A legfontosabb kampányüzenetek

A VMSZ kampányának középpontjában a magyar kormány által biztosított gazdaságfejlesztési eredmények álltak, illetve az egyetlen magyar érdekképviselet lehetőségére hívták fel a figyelmet. Azon magyarok szavazatára is számítottak, akik eddig nem szimpatizáltak a párttal. „A kampányban sorra emlékeztettek a kis- és közepes vállalkozások támogatási eredményére, az agrárium vagy a házvásárlások támogatására és a kulturális-oktatási intézmények felújítására. A magyar kormány is aktívan közreműködött benne: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kövér László házelnök is ellátogatott a Vajdaságba, illetve több kormányzati szereplő, Varga Judit igazságügyi miniszter és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is üzenetben buzdította a magyarokat a részvételre” – mutat rá a politológus.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!