Rátámad a lengyel kormányra az Európai Néppárt

2016. március 18. 08:38

Ahogy annak idején a magyar ellenzék, a lengyel ellenzék is az Európai Parlamentet használja, hogy érvényesítse akaratát a kormányzattal szemben. A Polgári Platform bejelentette a jobboldali Európai Néppárt határozattervezetét, amely a lengyelországi jogállamiság védelméről szól. A lengyel miniszterelnök úgy reagált, hogy a belföldi problémákat inkább belföldön kellene megoldani.

A Velencei Bizottság friss ajánlásainak végrehajtására sürgetik majd Lengyelországot abban a határozattervezetben, amelyet az Európai Néppárt (EPP) készül benyújtani áprilisban az Európai Parlamentben – közölte Grzegorz Schetyna, a lengyel ellenzék fő erejének számító Polgári Platform (PO) elnöke csütörtökön.

A dokumentum előkészítéséről a konzervatív erőket összefogó EPP-hez tartozó állam- és kormányfők, valamint ellenzéki vezetők csütörtöki brüsszeli tanácskozásán döntöttek. „Döntést hoztak arról, hogy az Európai Néppárt határozattervezetet készít a lengyelországi jogállamiság védelméről” – mondta Piotr Borys, a PO egyik magas rangú illetékese.

A tisztségviselő arról számolt be, hogy a tervezetet az uniós parlament minden Európa-párti csoportjával együttműködésben fogják elkészíteni, és azt várhatóan áprilisban nyújtják be. „Ma határozottan kijelentjük: nem fogadjuk el a törvény megsértését, az alkotmány megsértését. Arra számítunk, hogy közzéteszik az alkotmánybíróság ítéletét, és ez teret nyit a kormány és az ellenzék közötti tárgyalásokra” – mondta a csütörtöki találkozó előtt Schetyna.

Szydło: A lengyel problémákat Lengyelországban kellene megoldani

Beata Szydło lengyel kormányfő viszont azt üzente a Twitteren, hogy a lengyel problémákat Lengyelországban kellene megoldani. „Lengyelországnak békére és egyetértésre van szüksége” – fogalmazott a miniszterelnök.

Grzegorz Schetyna az Európai Néppárt csúcstalálkozóján vett részt csütörtökön Brüsszelben, majd ezt követően Manfred Weberrel, az EPP frakcióvezetőjével és személyesen Angela Merkel német kancellárral egyeztetett. Utóbbival a Polgári Platform és a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) együttműködéséről tárgyalt.

A Velencei Bizottság úgy foglalt állást múlt pénteken, hogy az alkotmánybíróságot korlátozó lengyel jogszabályváltozások alááshatják a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot. Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete a varsói alkotmánybíróság ítéleteinek végrehajtására szólította fel Lengyelországot. Ezzel arra utaltak, hogy bár a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a róla szóló törvény sokat vitatott, az új kormány által kezdeményezett módosítását, a Szydlo-kabinet azt közölte, hogy az ítéletet nem teszik közzé a jogi közlönyben, és így az nem is válhat hatályossá.

A bejegyzés trackback címe: http://kozep-europa.mandiner.hu/trackback/21251