Új Visegrád: önként vállalt elszigetelődés?

2016. január 25. 12:14
Krekó Péter–Zgut Edit
hvg.hu

A visegrádi együttműködés történetét végignézve úgy tűnik, az országok abban a leghatékonyabbak, hogy valami ellenében fellépjenek. A menekültválság esetében is ez a helyzet.

„Az átrendeződés jeleként értelmezhető, hogy új kifejezést szült az európai migrációs válság: a Nagy-Britannia kilépését jelző szóösszetétel, a Brexit, és a Görögország távozását jelző Grexit után megszületett a Vrexit, amely a menekültkérdésben egységes visegrádi államok leválását hivatott kifejezni. Brüsszeli források szerint ezen élcelődött kedélyesen Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök annak kapcsán, hogy a V4-országcsoport milyen karakteresen távolodott el a Németország vezette, befogadó nyugati állásponttól. Anélkül, hogy reális politikai lehetőségként tekintenénk a Vrexitre, a visegrádiak makacs különállása  valóban páriasorba taszíthatja az országcsoportot. Ha a kohéziós támogatások  csökkentésére eddig nem is mutatkozott komoly szándék a nettó befizető országok részéről, az utóbbi hónapokban több Nyugat-Európai (jellemzően nettó befizető országokat vagy az EU intézményeit vezető) politikus is élesen megfogalmazta kritikáját a kötelező menekültkvótákat elutasító visegrádi országokkal szemben. Hollandia például, 2016 elején átveszi a tanácsi elnökség vezetését, egyenesen a schengeni övezet szűkítését szorgalmazta arra hivatkozva, hogy a külső országok kudarcot vallottak az EU határainak őrzésében, valamint nem kívánnak részt venni a menekültek igazságos elosztásában. Az osztrák kancellár, Faymann pedig nyíltan megfenyegette a visegrádi országokat a források befagyasztásával.

Valós veszély a visegrádi országok a sokak által »potyautasnak« tartott magatartásuk következményeként az informális érdekegyeztetés terén veszítenének befolyásukból. Különösen igaz ez a regionális súlyánál és gazdasági fejlettségénél fogva kiemelkedő Lengyelországra, ahol a jobbközép Polgári Platform konstruktív magatartásával az orbáni modell működő ellenpéldája volt, Donald Tusk ennek köszönhetően is tölthette be az egyik legfontosabb uniós tisztség, az Európai Tanács elnöki posztját. De ugyanez elmondható a négy ország egyetlen eurozóna-tagállamáról, Szlovákiáról, amely a valutaunió által kétsebességűvé vált EU-ban mégiscsak egy elit klub tagja, vagyis – orbáni parafrázissal élve – nyilvánvalóan ott akar ülni a legfontosabb asztaloknál, ha nem akarja, hogy »őt szolgálják fel vacsorára«. Habár az unió egésze érzékelhetően jobbra tolódik a menekültválság kérdésében és mind többen szorgalmazzák a migráció szigorúbb szabályozását, Budapest és Pozsony feltehetően további kemény csatározásokra számíthat a kvóta mellett kitartó európai politikusokkal, Angela Merkel mellett például a Benelux-államok vezetőivel. 

A visegrádi együttműködés történetét végignézve úgy tűnik, az országok abban a leghatékonyabbak, hogy valami ellenében fellépjenek. A menekültválság esetében is ez a helyzet. Ez az EU intézményeire nézve destruktív politikai érdekszövetség ugyanakkor hosszabb távon önrombolóvá is válhat, hiszen a tagállamok hosszabb távú diplomáciai érdekeit feláldozza a rövid távú politikai haszon (népszerűség) oltárán. És nem lesz képes felülírni a mélyen gyökerező történelmi sérelmeket és ellentéteket.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://kozep-europa.mandiner.hu/trackback/19766