Magyarország szövetséges nélkül maradt

2022. március 27. 08:19

A NATO-ban megszégyenült, Lengyelország megveti Orbánt, a csehek hátat fordítanak.

2022. március 27. 08:19
null
Dobrev Klára
Dobrev Klára

„»Egyedül nem megy!« – de hiszen az ikonikus dal nélkül is mindenki tudja, hogy egyedül nem megy. A privát életünkben sem megy, a munkánkban sem. Bizony, a politikában sem megy egyedül, szövetségesek, barátok nélkül.

Pedig ide jutottunk. Magyarország szövetséges nélkül maradt. A NATO-ban megszégyenült, az Európai Unióban magára maradt, a V4-ben a korábbi legfőbb szövetséges Lengyelország megveti a magyar miniszterelnököt, a csehek hátat fordítanak.

Tudjátok, mit jelent az, hogy »egyedül nem megy«? Azt jelenti, hogy a magyar miniszterelnök véleményére már senki sem kíváncsi, törekvéseinkhez már nem találunk támogató szövetségest. Magyarország ezermilliárdoktól esik el, de más lehetőségeink is elapadnak. Érdekeinket így képtelenek vagyunk érvényesíteni. Minden téren bukó helyzetbe kerültünk. És Magyarország még mindig nem tudhatja, mi az, amivel Putyin zsarolni képes Orbánt, aki Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerét soha korábban nem látott módon tette tönkre azért, hogy kettejük titka ki ne derülhessen.

Április 3-a tétje az is, hogy Magyarország ismét megbecsült, széles körben tisztelt tagjává váljon a nemzetközi közösségnek, így szándékaink előtt a kapukat szélesre tárják, ne pedig becsapják azokat az orrunk előtt. Április 3-a után a magyar név megint szép lesz, méltó régi, nagy híréhez!”

(Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Mateusz Morawiecki lengyel, Eduard Heger szlovák, Orbán Viktor magyar és Petr Fiala cseh miniszterelnök (b-j) a visegrádi országok és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója előtti V4-es egyeztetésen a londoni magyar nagykövetségen 2022. március 8-án. A csúcstalálkozó fő témája az ukrajnai háború.MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

***

Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.

Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!

A Mandiner Választási Különszámát ezekben az üzletekben vásárolhatja meg! 

Összesen 313 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Varga László és akkor mi a picsa van
2022. március 29. 23:49
A helyzet ugyan az, mint a 2. Világháború első felében. Az akkori hazai ellenzék az éppen offenzívában lévő németek melletti felsorakozást követelte. Hiszen szövetséges volt Szlovákia, Románia, Olaszország, csak mi nem akartunk belépni a háborúba. Az ellenzék kormányt akart dönteni, ha nem üzenünk hadat a szovjetnek. Engedtünk a csábításnak, s végül minden addigi fegyvertárs ellenünk fordult, újabb területet rabolt, s a béketárgyalások asztalánál mi voltunk a világbűn utolsó csatlósa. Lehet ám, hogy itt is kiderül végül, hogy Donbaszban és Lujanszkban genocídium folyt 2014 óta, feltárják és dokumentálják a tömegsírokat, nyilvánosságra hozzák a lakosságcserét, a Harkovban működő amerikai biológiai-fegyver gyárat, az ukránok által alkalmazott foszfor bombákat, s a lefilmezett humanitárius folyosókat, amikor a civileket lövik a banderisták és az ukrán katonák. Tehát, a történelmi tapasztalat szerint egy kis ország bármikor a rossz oldalon találhatja magát, ezért jobb, ha nem állunk sehova. Lám, a szerbek nem zárták le légterüket. Mi miért zártuk le? A függetlenséghez becsületen kívül bátorság is kell.
Stukov79
2022. március 29. 07:00
Jól van böszme! Készülj 26-ra! Vasárnap meg töltögesd Feri poharát, hogy tudjon kígyózni a bolond...
darling
2022. március 29. 00:00
Ketten, a két bűnöző! A bilifejű bolgár és az iszákos borász! Bonny & Clyde - a két gonosztevő! Magyarország két fő bűnözője! Ketten loptak, ketten hazudtak és ketten lövettek! "Szép pár! " De a magyaroknak nem kellenek, hiába is rikácsol a fölfuvalkodott proli asszonyság!
Dezsőke
2022. március 28. 22:43
NOCSAK! ERRŐL TUDNUNK KELL! https://magyarnemzet.hu/kulfold/2022/03/soros-es-az-amerikai-demokrata-politikai-elit-ukrajnaban?utm_medium=Social&utm_campaign=magyarnemzet&utm_source=Facebook&fbclid=IwAR02ZzvOY_bJv2tHN9Hgng0iktprOAD_9rdXQ7eeAWSRJmMBI_izkkSVKiQ#Echobox=1648290186
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!