A luxemburgi külügyminiszter szerint Orbán Viktor homoszexuálisokat megbélyegző kampánya veszélyezteti az EU alapjait

2021. július 28. 13:45

Jean Asselborn a Le Monde-nak adott interjújában azt mondta, soha egyetlen vezető sem támadta ilyen módon az unió alapjait, mint a magyar miniszterelnök.

2021. július 28. 13:45
null

A luxemburgi külügyminiszterrel készített interjút a balliberális Le Monde, amelyben Jean Asselborn elmondta, Orbán Viktor homoszexuálisokat megbélyegző kampánya veszélyezteti az EU alapjait. A Pegasus-üggyel kapcsolatban kiemelte a politikus, hogy a botrány azt jelzi, az Európai Uniónak reagálnia kell, Magyarország részvétele pedig további kérdéseket vet fel.

Azt, hogy Orbán Viktor népszavazást kíván rendezni a „homoszexualitást és pedofíliát összemosó” törvényével kapcsolatban, az Asselborn szerint

egy kisebbség választási célból való megbélyegzése,

ahogyan 2016-ban a migránsokkal is tették. A luxemburgi külügyminiszter úgy véli, súlyos politikai hiba lenne, ha nem használnák a rendelkezésükre álló pénzügyi eszközöket. Reményét fejezte ki, hogy Angela Merkel és Emmanuel Macron is fellép ez ügyben.

Asselborn hangsúlyozta, a 7,2 milliárd euró adófizetői pénzt nem lehet kifizetni olyan országnak, amely továbbra sem tartja tiszteletben a demokratikus értékeket, és megkérdőjelezi az európai integrációt. Soha egyetlen vezető sem támadta ilyen módon az unió alapjait, állítja a politikus. Magyarország esetleges EU-ból való kizárására elmondta, a kormány egy választás terméke, így egyedül az emberek változtathatják meg a dolgok menetét, a sorsuk a saját kezükben van. Augusztus 3-át döntőnek nevezte az EU szempontjából, amikor a lengyel Alkotmánybíróság dönt a nemzetközi és nemzeti jog elsőbbségének kérdésében. A külügyminiszter elmondta,

remélte, hogy Donald Trump veresége

kihat az Orbán által megtestesített nacionalista politikai áramlatra, úgy látja azonban, hogy ez nem így van.

Az Európa jövőjéről szóló konferencia kapcsán elmondta, nem támogatja a szerződések reformját. Európa jövőjét egyfajta forradalmat követően 2030-tól elnökkel, kiterjesztett hatáskörökkel, megerősített parlamenttel és valódi kormánnyal látja, hiszen fiatalok többsége erős Európát akar, megvédve annak értékeit, a nemzetközi jog tiszteletben tartását és mások tiszteletét. A migráció kérdését kötelező felelősségvállalás nélkül nem látja megoldhatónak.

Fotó: Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek luxembourgi ülésére érkezik 2019. június 17-én.MTI/EPA/Julien Warnand

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
radagast
2021. július 31. 17:11
Nocsak!Megszólalt a világ egyik legkorruptabb államának a főnöke,ahol ipari méretekben mossák a pénzt tisztára.
Kristály
2021. július 30. 07:43
Még szerencse hogy Sorosnak csak 1 buzi fia van de hogy igy nyomják a pedofiliát ,biztos hogy ott rejlik a dolog sotét gyokere . Biztos hogy a gyerekeken élik ki a mocskos vágyaikat. És ha a fóbuzi élete nyomorult akkor mindekié az kell hogy legyen.
nempolitizálok
2021. július 29. 18:26
Miért veszélyeztetné?? Majd mennek a pedofilok a holland ovikba.
Rugo
2021. július 29. 18:22
Ennek a vén ratyinak sincs jobb dolga, mint Magyarországgal foglalkozni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!