Magyar-fehérorosz gazdasági fórumot tartottak Budapesten

2017. november 30. 16:32

Mindkét ország számára perspektivikus piacot jelent a magyar-fehérorosz gazdasági együttműködés – közölte Íjgyártó István a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara csütörtöki rendezvényén.

2017. november 30. 16:32

A magyar és a fehérorosz gazdasági együttműködés perspektivikus piacot jelent mindkét ország számára – mondta Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára, a magyar-fehérorosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság magyar társelnöke csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén.

A magyar-fehérorosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság pénteki üléséhez kapcsolódó találkozón a KKM államtitkára hangsúlyozta, a gazdasági kapcsolatok lehetőségeinek kiaknázásához meg kell találni az együttműködések szintjeit, a nagyprojektek megvalósítása mellett ebben fontos szerepet tölt be a kis és középvállalkozások közötti  kapcsolatépítés. Íjgyártó István kiemelte, az együttműködést segíti, hogy közvetlen légi összeköttetés van Budapest-Minszk között, és a kkv-k számára kiszámítható támogatási rendszereket hoznak létre a gazdasági kapcsolat erősítésére.

Aleh Kravcsenko fehérorosz külügyminiszter-helyettes, a magyar-fehérorosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság fehérorosz társelnöke elmondta, hogy országukban megteszik a termelési, befektetési együttműködéseket segítő intézkedéseket. Egyebek közt jogi tájékoztatási központot hoztak létre, ahol a magyar üzletemberek is információt kaphatnak a helyi szabályozásról, továbbá liberalizálják gazdaságukat, befektetési zónát alakítanak ki és képzett a munkaerővel rendelkeznek. Szerinte Fehéroroszország ideális hely az eurázsiai piacralépéshez is.

Fasimon Sándor, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) alelnöke kifejtette, a magyar-fehérorosz gazdasági kapcsolatok stabilak, a két ország kamarai együttműködése révén  jelene és jövője van a két ország közötti kapcsolatok erősítésének. Szergej Nabesko, a Fehérorosz Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke rámutatott arra, hogy a kamarai együttműködés segíti a hatékony kapcsolatépítést. Felidézte, hogy az idén áprilisban Budapest napokat tartottak Minszkben, emellett delegációcseréken segítik az ágazati, illetve a regionális együttműködéseket.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2017. december 01. 10:13
Eszembe jut egy orosz vicc: bemutatjak az orosz matrjoskat, Lenin, kinyitod benne Sztalin, kinyitod benne Hruscsov, Brezsnyev, Andropov, Csernyenko, Gorbacsov, Jelcin, Putyin, Medvegyev, megint Putyin. Bemutatjak a belorusz matrjoskat is: azt meg az Istennek se lehet kinyitni :)
zakar zoltán béla
2017. november 30. 20:03
ÉS?
Területvédő
2017. november 30. 19:06
Helyes.
Bell & Sebastian
2017. november 30. 17:51
Félbarna, barna, vagy fekete orosz nincsen? Rasszizmus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!