Feloszlatták a szombathelyi Fideszt is

2015. június 17. 11:06

Hende Csaba szerint a szombathelyi Fideszben már olyan állapotok uralkodtak, amelyek veszélyeztették a párt 2018-as választási esélyeit is, ezért feloszlatták és újjászervezik a helyi szervezetet.

2015. június 17. 11:06

Feloszlatták és újjászervezik a Fidesz szombathelyi szervezetét – erről beszélt Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője, választókerületi elnök a Vas Népe megyei napilapnak adott, szerdán megjelent interjújában. A politikus közölte: a feloszlatásra azért volt szükség, mert a helyi Fidesz-szervezetben uralkodó állapotok veszélyeztették a párt 2018-as választási esélyeit. „Miközben soha nem látott mértékben fejlődik Szombathely, a városlakók azt találgatják, hogy igazak-e a mendemondák egyes emberekről (...), azért volt szükség az új lendületvételre, mert a találgatásokkal teli ügyek a szombathelyi polgárokat is zavarták” – fogalmazott. Hende Csaba az interjúban nem nevezte meg az „ügyeket”.

A miniszter kitért arra, hogy a Fidesz-szervezet felfüggesztését még tavaly nyáron indítványozta a párt országos választmányának elnökségénél. Az önkormányzati választásra való felkészülést ennek megfelelően nem a korábbi vezetés irányította, hanem ő maga vállalt irányító szerepet a kampányban. Megjegyezte: az már az önkormányzati választásokon is látható volt, hogy tisztességes, elismert emberek erősítették a Fidesz helyi csapatát, akik kiváló eredményeket értek el az egyéni választókörzetükben. Az „ügyekben” érintett politikusok befolyása azonban továbbra is megmaradt, ezért a szervezet működése ellehetetlenült, a helyi elnökséget sem lehetett megválasztani. Ezért kellett a helyi szervezetet feloszlatni, lezárni a korábbi évek negatív jelenségeit és nekilátni az újjászervezésnek – jelentette ki.

Tájékoztatása szerint a legkésőbb őszre zárulhat le a folyamat, amely után már egy megújult, megerősödött új vezetéssel vághatnak neki a következő politikai szezonnak.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2015. június 17. 16:01
:)))))))) maradt az lmp, jobbik, civilek....fidesz-maszop maffia takarodo!!!
3M..
2015. június 17. 12:11
A gondolkodni képes fideszes alapszervezetek mind így járnak. Épp úgy, ahogy Ángyán professzor. Mára sem keresztény, sem konzervatív nem maradt a pártban. Már csak, a még lehívható pénzek tartják össze a tákolmányt. Szebb Jövőt!
poppyflower again
2015. június 17. 11:53
Rohad a narancs........:))))))) Sajnálom!:)))))))
rattus fidesicus
2015. június 17. 11:46
gondolom a séma ugyanaz: az áruló patkányokat kitakarítják (magyarul azt, aki zárt körben meg mer foglamazni egy építő jellegű kritikát) és feltöltik a helyeket megbízható, zsarolható orbánbérenc talpnyalókkal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!