Újjáalakul a Szebb Jövőért Egyesület

2014. október 17. 08:55

A bíróság a hónap elején oszlatta fel jogerősen a Szebb Jövőért Egyesületet, amely gyöngyöspatai felvonulásairól lett ismert. A szervezet Magyar Önvédelmi Mozgalom néven alakul újjá.

2014. október 17. 08:55

A Szebb Jövőért Egyesületet végül október elején oszlatta fel jogerősen a bíróság. Az elsőfokú eljárás arról lett nevezetes, hogy az eljáró bírónő az indokolásába jogvédők szerint rasszista megnyilvánulásokat is fűzött, és végeredményben arra jutott, hogy az egyesület tagjai csak csoportosan sétáltak Gyöngyöspatán. A bírónőt utóbb elmarasztalta az etikai tanács.

A másodfok szerint viszont visszaéltek az egyesülési joggal, és rasszista, kirekesztő szervezetről van szó, ezért a Szegedi Ítélőtábla feloszlatta az egyesületet.

A szervezet most Magyar Önvédelmi Mozgalom néven alakul újjá, a „zászlóbontáson” többek között Budaházy György is felszólal majd.

A Népszabadság megkérdezte a TASZ jogászát, hogy újjá lehet-e alakítani betiltott szervezeteket. Hegyi Szabolcs azt mondta: ennek nincs törvényi akadálya, az egyesületként való bejegyzéskor a bíróság csak a törvényi feltételek fennállását ellenőrizheti, erre pedig biztosan ügyelnek majd. Nincs olyan tilalom, hogy egy feloszlatott szervezet tagjai ne hozhatnának létre új szervezetet – tette hozzá. A Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogvédő Irodának ugyanakkor az az álláspontja, hogy a hatóságoknak ebben az esetben is fel kellene lépniük, ahogy tették a Magyar Gárda és az Új Magyar Gárda esetében.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2014. október 17. 10:42
"A Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogvédő Irodának ugyanakkor az az álláspontja, hogy a hatóságoknak ebben az esetben is fel kellene lépniük, ahogy tették a Magyar Gárda és az Új Magyar Gárda esetében." A magyaroknak meg az az álláspontja, hogy nekik is joguk van a védelemre. Legjobb lenne, ha eldugulnának és elmennének pl. Felsőzsolcára a lincselő cigányokhoz kötelességeket tanítani a jogok helyett. A nevüket átváltoztathatnák Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Kötelességtanító Irodára.
3M..
2014. október 17. 09:49
A Magyar Nemzet gerincét, kohold vádak alapján nem lehet megroppantani. Ez a szervezet, társadalmunknak igen hasznos tevékenységet végez. Nincs hasonló mozgalom ami altenatívát jelentene a MÖM-mel szemben. A Magyarok nevében megköszönjük hogy újra köztünk vannak, komoly önbizalmat, védőernyőt adnak a sárba tipost egyszerű polgároknak. Már csak bennük bízunk! Magyarország, a Magyaroké! Szebb Jövőt!
világbéka
2014. október 17. 09:22
MÖM vagy MOM össze ne keverjék az elvtársak, aztán csodálkoznak, ha a panamai bajszos odatáncol közéjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!