Cséfalvay: Hamarosan indulhatnak a tárgyalások

2012. február 20. 12:48

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a két legnagyobb lengyel közéleti napilapnak nyilatkozott az ország gazdasági helyzetéről, valamint az EU és IMF tárgyalásokról.

2012. február 20. 12:48

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával a magyar gazdaság helyzetéről és a bevezetett átalakításokról közölt interjút a két vezető lengyel napilap hétfői száma. A baloldali, liberális Gazeta Wyborcza-interjúban Cséfalvay Zoltán az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárásokkal összefüggésben hangsúlyozta: „nem célja a kormánynak a központi bank függetlenségének korlátozása”, „a jegybank független, az volt és az is marad”. Az Európai Bizottságnak küldött válaszlevéllel kapcsolatban elmondta, hogy remélhetőleg „most már megkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val”.

Az államtitkár elmondta, hogy a bankadó és más válságadók bevezetésére a magyar gazdaság versenyképességét növelő reformok véghezviteléhez volt szükség. Az átalakításokat részletezve elsősorban a munkaerő-piac rugalmassá tételét említette. Az egykulcsos adóról elmondta, hogy a legális munkát hivatott támogatni, így az állami bevételek is várhatóan nőni fognak.

A konzervatív Rzeczpospolita napilapnak adott interjúban az államtitkár azt mondta, hogy várhatóan március végén vagy áprilisban megköthető a megállapodás az EU-val és az IMF-fel, ami egy „biztonsági hálót” hozna létre a magyar gazdaság számára, és csökkentené a kötvények hozamát. A forint erősödésével kapcsolatos kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy azt nemcsak a kormány retorikájának módosítása eredményezte, hanem a bevezetett átalakítások is. Véleménye szerint Görögország példája azt bizonyítja, hogy a reformok hiányának recesszió a következménye, ezért Magyarország „nemcsak a költségvetés stabilitására, hanem a gazdasági növekedésre is épít”, támogatja a vállalkozókat és csökkenti a bürokráciát.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jancsipapa
2012. február 20. 15:42
Itt lenne az ideje,hogy induljanak.Azután jöhetnének a drákói ítéletek.Az ilyen Cséfalvay-félékre is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!